szardíniai tengerpart

Szardínai önkormányzata nem először jelzi, mégsem tudják a turisták megjegyezni: a sziget tengerpartjainak homokját tilos hazavinni, ezzel ugyanis károsítják a terület természeti kincseit. A rebellis utazóknak komoly bírsággal kell számolniuk.


2023 nyarán letartóztattak egy francia turistát, miután a rendőrség 41 kilogramm kavicsot és követ talált autója csomagtartójában. Pár évvel korábban pedig szintén egy francia házaspár bukott le, miközben 14 homokkal teli műanyag palackot akartak kicsempészni a szigetről.

Ezek mellett további számos hasonló incidens is történt.

A nyaralók évek óta fosztogatják a szardíniai strandok természeti kincseit, ettől pedig a 3 ezer eurós – közel 1,2 milió forintos – bírság sem tántorítja el őket.

Ez is érdekelhet: Vigyázz, hol strandolsz a nyáron! − az egyik legnépszerű üdülőhelyen létszámstopot vezetnek be

szard\u00edniai tengerpart

Fotó: Cas Holmes/Unsplash

Sőt, akár még rosszabbul is járhatnak az elkövetők, hiszen, ha bűnösnek találják őket lopás vádjával – azzal a súlyosbító körülménnyel együtt, hogy közérdekű vagyontárgyat loptak el – akár szabadságvesztésre is ítélhetik őket az olasz bíróságon.

Milyen környezeti hatásai vannak a homok- és kavicslopásának?

Elhanyagolható problémának tűnhet, de a homok és kövek elvitele a strandokról komoly ökológiai következményekkel járhat.

Az Euronews információi szerint évente közel 1 millióan nyaralnak a közkedvelt mediterrán szigeten. Ha ennek csak pár százaléka követ el a 41 kilogrammos homoklopáshoz hasonló tettet, pár éven belül lerombolhatják a legnépszerűbb tengerpartok élővilágát.

Ezt is olvasd el! Kezdik megunni: egy népszerű olasz helyszínen 100 ezer forintra is büntethetik a szelfiző turistákat

Például 2021-ben – augusztus közepéig – legalább 6 tonna homokot vittek el a sziget tengerparti szakaszairól augusztus közepéig.

A szardíniaiak szerint a turistáknak sokkal inkább az emlékezetükben és a szívükben kellene megőrizniük a lenyűgöző tengerpartjairól híres sziget adta élményeket – mintsem pár darab kavics vagy néhány marék homok hazavitelével.

A figyelmetekbe ajánljuk