Shutterstock
Milyen messze kell lennünk, hogy túléljünk egy aszteroidabecsapódást?
2023-03-16
Szerencsére számos szervezet tanulmányozza az űrben keringő veszélyes objektumokat, ráadásul már egy aszteroidát is el tudnánk téríteni, ahogy azt a NASA DART küldetése is bebizonyította.
Ez leginkább az aszteroida méretétől, a sebességétől és a sűrűségétől függ – kezdi a gondolatmenetet az IFLScience.
Eddig mindössze hét aszteroidát fedeztek fel, majd követtek nyomon, mielőtt azok összeütköztek volna a bolygónkkal. Tekintve, hogy mennyi kisebb aszteroida éri el a légkörünket, a szám kifejezetten kevés. Az viszont jó hír, hogy ezeket már órával a becsapódás előtt észlelik, így elég ideje lehet az embereknek, hogy biztonságba vonuljanak, ha valamelyik aszteroida valós veszélyt jelentene.
Olvasd el ezt is! A távolság ereje: ilyen messze kell lennünk egy atombombától, hogy túléljük
Persze ez is az aszteroida tulajdonságaitól is függ, de van néhány történelmi példa, amelyből pontosabb képet kaphatunk. A gondolatmenet most olyan „városgyilkos" objektumokról szól, amelyek elpusztítanának egy várost, de nem hoznának tömeges kihalást.
A leghíresebb példa a Tunguszkai esemény: 1908. június 30-án reggel egy űrszikla – akár 60 méteres is lehetett – a légkörben széttöredezett, majd hatalmas energiát szabadított fel a szibériai Podkamennaja Tunguszka felett. Az objektum 2150 négyzetkilométeres területen 8 millió fát tett a földdel egyenlővé. A feltételezések szerint legalább két ember meghalt az esemény következtében.
A tudósok a mai napig vakarák a fejüket, hiszen jelentősebb kráter nem maradt a becsapódás után:a legvalószínűbb feltételezés szerint egy üstökös vagy egy kőmeteorit robbant fel a Föld légkörében. A robbanás apró darabokra szakította a meteoroidot, amelyek már túlságosan kicsik voltak ahhoz, hogy észlelhető becsapódási krátert hozzanak létre.
Ez is érdekelhet: Óriási pusztítást végzett volna a most felfedezett antarktiszi meteor
A biztonságos terület valószínűleg több tíz kilométerre lenne a becsapódás epicentrumától. Egy hasonló célból kifejlesztett kalkulátor szerint 10 kilométeren belül minden épület összeomlana, 20 kilométeren belül már csak a fából készültek, míg 30 kilométer után csak az üvegablakok törnének össze.
Az arizonai Barringer meteorkrátert formáló becsapódás valamivel kisebb méretű és hozamú volt, mint a Tunguska, de egy 1 kilométeres lyukat azért még így is belevájt a földbe, és 6 kilométeres körzetben elpusztított minden állatot, 12 kilométeres körzeten belül pedig súlyosan megsebesítette őket.