A Dűne rendezője sem örül túlzottan a HBO Max és a Warner bejelentésének
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a Warner Bros filmstúdió bejelentette, hogy 2021-ben minden filmjét egyszerre mutatja be a mozikban és az HBO Max streamingszolgáltatón. A döntés ellen több filmes szakember felszólalt már: legutóbb Christopher Nolan, most pedig a Dűne rendezője, Denis Villeneuve.


Az Oscar-jelölt rendező a Variety egyik cikkében fejtette ki véleményét, miszerint a döntés csak egy kétségbeesett kísérlet arra vonatkozóan, hogy felkeltsék a közönség figyelmét.

„Ezzel a döntéssel az AT&T (a Warner Bros.-t tulajdonló telekommunikációs vállalat – a szerk.) ellehetetlenítette a filmtörténelem egyik legtekintélyesebb és legfontosabb stúdióját"

– nyilatkozta a Villeneuve, aki azt is hozzátette, hogy filmje – amit szintén egy időben mutatnak majd be a mozikban és a streaming-csatornán – kifejezetten filmszínházakba készült, nem pedig tévébe.

A Dűnére különösen rájár a rúd: a Timothée Chalamet főszereplésével, részben nálunk forgatott filmet eredetileg 2020 decemberében mutatták volna be, de a koronavírus-járvány miatt ezt 2021 októberéig halasztották. Ezt a döntést egyebként a rendező, a közbiztonság érdekében támogatta.

A figyelmetekbe ajánljuk