Kivételesen jól sikerült a nyári felkészülésük a téli időszakra. Tényleg nagyon kövérek.
Szeptember 30-tól kezdetét veszi a 2020-as Kövér Medve Hét. Az alaszkai Katmai Nemzeti Park minden évben megrendezett versenyén a 12 legkövérebb medve száll ringbe a bajnoki címért. A sorsolás már elkészült, a nyolcaddöntő ágai is tartogat izgalmakat, de az igazi nagyágyúk kiemeltként csak a következő fordulóban csatlakoznak a rangos bajnoksághoz. A verseny október 6-áig tart, és online várják a szavazatokat a kövérebbnél kövérebb medvék.
Ugyan a szervezők nem győzik hangsúlyozni, hogy az idei mezőny kivételesen erősre sikeredett, de a tavalyi Kövér Medve Hét abszolút győztese, Holly se szomorkodhat a 2019-es szereplésével, ahol majd fél tonnát nyomott:
Introducing the one, the only, the gloriously fat Holly - for your #FatBearWeek consideration. https://t.co/h73njEYDp8— explore.org (@explore.org) 1569874585
Nem ért senkit meglepetésként, hogy Holly idén is megpróbálkozik a címvédéssel, természetesen rögtön kiemeltként kapott helyet. Mike Fitz szervező szerint az erős mezőnyt úgy kell érteni, hogy a többiek meghíztak a feladathoz, hogy megszorongassák Hollyt, aki idén is mindent beleadott, hogy bajnokként zárja a versenyt. Fitz szerint Holly idén is nagyon „pépesnek" tűnik, ha nem „pépesebbnek" a tavalyi formájához. A képek alapján tényleg nem szállt el a tavalyi sikertől, és idén is keményen falta a lazacokat.
Ami külön elismerésre méltó, hogy 2020-ban Holly megszülte az ötödik medvebocsát, ami extra kalóriabevitelt jelentett számára, de a héten bemutatott formája magáért beszél:
Holly 2020-ban címet védene
Twitter/Katmai National Park, NPS Photo/N. Boak
Egyébként Holly nőstény kölykét is lencsevégre kapták, és kijelenthetjük, hogy az anyja nyomdokaiba lépve komoly esélyekkel indulhat a jövőben a Kövér Medve Heteken. Január környékén csupán 45 kilogrammot nyomott, de azóta szépen kicombosodott:
A mama büszke lehet
De Hollynak nem lesz könnyű dolga. A szervezők elmondása szerint nincs esélytelen medve.
"A verseny a kövér medvék és az igazán kövér medvék között fog zajlani"
- emelte ki Mike Fitz.
És valóban. A szintén kiemelt „747-es" medve zsírtartalékjait elnézve Holly nem lehet nyugodt:
747 komoly veszélyt jelenthet Holly címvédésre
747 egy sokat látott kövér, öreg hím, akit a Nemzeti Park egyik legjobb horgászának tartanak. A képek is bizonyítják, hogy nem vette félvállról a versenyt. És hogy minek köszönhető az irigylésre méltó kövérsége? Többek között képes 3 óra alatt 15 lazacot kifogni és elfogyasztani. Ez körülbelül 67.000 kalória. A horgászat királya.
A szervezőknek hála, láthatjuk felkészülés közben is (a sötét medve), és ahogy elnézzük, tényleg nagyon szeretné az idei címet.
We're entering the last few weeks of weight gain before Fat Bear Week commences. Here's a look at 747 (foreground)… https://t.co/EsFX5OI2Rg— Katmai National Park (@Katmai National Park) 1536439505
747-el Holly csak a döntőben találkozhat, de előtte a saját ágán valószínűleg meg kell küzdenie az egyik legveszedelmesebb anyamedvével, Grazerrel:
Grazer nem ismer félelmet
Grazer 2020-as kövérségének egyik kulcsa volt, hogy félelmet nem ismerve a semmiből rátámadt nála nagyobb és kövérebb medvékre, köztük a folyó legdominánsabb felnőtt hímjeire is, hogy biztosítsa kölykei biztonságát. Ezekkel a partizánakciókkal sikerült azt is elérnie, hogy stratégiailag fontos, lazacokban gazdag folyami területeket szerzett magának, és zavartalanul hizlalhatta magát egész évben.
Kiélezett csata várható Holly és Grazer között.
A 2020-as Kövér Medve Hét további kövér résztvevőjét itt lehet megtekinteni, szavazni pedig itt lehet a kedvencekre. Az explore.org Twitter-oldalán pedig videókat is láthatunk a felkészülésről.
Frissítés: A Kövér Medve Hét győztese 747 lett, ezzel pedig letaszította a trónról Hollyt. Nem volt váratlan a győzelme. Ahogy mi is megírtuk, komoly felkészülés előzte meg a verseny előtti hónapokat, aminek meg is lett az eredménye. Innen is gratulálunk! Holly pedig biztosan jövőre törleszteni szeretne majd.