kék hold az égen sötétben fekete

Mindenszentek éjszakáján teljes egészében ragyog majd a Hold, ezzel másodjára október hónapban. Ha pedig egy hónapban kétszer is telihold van, a második esetben beszélünk kék Holdról.


A NASA statisztikái szerint kék Hold nagyjából két és fél – három évente fordul elő, ám ugyan ez a jelenség Halloween éjszakáján sokkal ritkábban, 19 évente következik be. A következő kék Holdra 2021. augusztus 22-én kerül majd sor.

A kék Hold elnevezésnek több magyarázata is van. A NASA szerint a kifejezés a Krakatau vulkán 1883-as kitöréséhez köthető, aminek energiája a hirosimai atombombáénál ötezerszer erősebb volt. A légkörbe került hamu és egyéb anyagok miatt a világ számtalan pontján évekig kéknek lehetett látni a Holdat. Nem kizárható, hogy ez az esemény is segítette az angol nyelvben már 1821 óta jelenlévő „Once in a Blue Moon" kifejezés elterjedését, amely azt jelenti, hogy valami nagyon ritkán történik meg.

A régi paraszti naptárakban már egyfajta teliholdat jelölt a Blue Moon kifejezés. Ezekben a naptárakban az évet négy negyedre osztották, egy negyed egy napforduló és egy nap-éj egyenlőség közti időszakot jelölt. Amikor egy ilyen negyedben nem három, hanem négy teliholdra került sor, olyankor a négyből a harmadik teliholdat kék Holdnak nevezték.

A kifejezés eredetének tehát több magyarázata is lehet, ám a kék Hold elnevezés mai használata a véletlennek köszönhető: a Sky and Telescope csillagászati magazin kvízébe egy félreértés miatt ebben az értelemben került be a kifejezés, amit aztán tovább erősített, hogy egy 1946-ban közölt cikk is így használta a kék Holdat. 1980-ban pedig egy közkedvelt rádióműsor ezt a cikket vette alapul a kifejezés magyarázatára, így az még népszerűbb lett – írja a ma7.

A figyelmetekbe ajánljuk