Vers-idő és félálom-állapot

Szabó T. Anna elsősorban költő, és bár számára mindig is a vers volt a legfontosabb, kamaszkora óta ír rövidprózát is. A novella esetében is fontos számára, hogy „vagy éle legyen, vagy tágassága" – vagyis ugyanolyan indulati vagy lírai töltete legyen mint egy versnek – meséli a Literának adott interjúban. „A vers megírásához azonban olyan állapot szükséges, amit nem lehet erőltetni: én vers-időnek nevezem, félálom-állapot, telített várakozás, ritmikus szédülés."

Szabó T. Anna 1972. június 4-én született Kolozsváron, 1987-ben települt át családjával Magyarországra. Jelenleg Budapesten él férjével, Dragomán György íróval és két kisfiukkal.

Költői munkássága mellett író és műfordító. Törésteszt címen 2017-ben jelent meg első (felnőtteknek szóló) novelláskötete. Többek között William Shakespeare, James Joyce, Sylvia Plath, W. B. Yeats és John Updike írásait fordította. Emellett dolgozott már a Cinema magazinnak, tanári és szerkesztői munkát végzett a British Councilnak, a Magyar Könyv Alapítványnak és a Hungarian Quarterlynek, cikkeket és kritikákat ír.

„Nem a harag, hanem a hirtelen magány a legrosszabb”

Hogy látják szépíróink a nemek harcát? – ezzel a felütéssel kértünk fel írókat még 2015-ben, hogy írjanak arról a Hamu és Gyémánt magazinnak, mit jelent nekik férfi és nő.

Most Szabó T. Anna és Dragomán György Vívóiskola című szövegéből mutatunk egy részletet:

„A jó veszekedés sosem a másik megsemmisítéséről szól, hanem valamilyen elvi vagy gyakorlati kérdés indulatos és szenvedélyes tisztázása a cél.

Attól még fájhat. Nem a harag, hanem a hirtelen magány a legrosszabb. Az, hogy egy pillanatra azt hiszi az ember, hogy nincs többé társa. Nincs, aki megértse, segítse, átölelje, mert csak az indulat van, a minden hidat felperzselő, minden erős várat hadállássá merevítő harag. Az indulat túlnő rajtunk, villámló szeme és torz arca van, mint a démonoknak, ordít és tombol, követel és előtör, elsöpör, itt már nincs igazság, és nincs jog, ok sem, itt csak puszta pusztító harag van, elemi erő, égő erdő, lángoló város. Nincs, ami a tűzvész útjába álljon.

Hát épp ez a legnagyobb félreértés. Attól, hogy heves indulattal neked megyek, és kíméletlen racionális érvek támadhatatlan és kikezdhetetlen sorozatával szétzúzom a teljességgel tarthatatlan, ráadásul irracionálisan érzelmes álláspontodat valamilyen fontos (vagy megengedem, kevésbé fontos) kérdésben, attól még egyáltalán nem akarlak bántani, sőt! Veled semmi bajom, csak a makacsságoddal, ha sehogy sem látod be, hogy kettő meg kettő az csakis négy lehet, és öt sosem, még ha az öt szebb szám is, mert, hogy a kezünkön is öt ujj van. A harc kíméletlen, ennek semmi köze a szeretethez.

„Fight fire with fire" – énekli közös kedvencünk, a Metallica. „Légy… izgalmas; tűz a tűzben; / Ijessz ijesztőt; nézz farkasszemet" – mondja Shakespeare (Arany János szavaival) a János királyban. Könny, gyengeség, fortély itt mit sem ér. Ne szolgálj, ne uralkodj – társ legyél! Vedd fel a kardod és küzdj! – mondod mindig. Ne gyenge asszony: légy erős nő, állj ki magadért, ne hagyd magad.

Épp ez az, igen, egyenlők vagyunk, ez igazi adok-kapok, egyikünk se hagyhatja magát csak azért, hogy könnyebb legyen. Feladni sem lehet, úgy tenni, mintha elismernénk, hogy a másiknak van igaza, csak azért, hogy gyorsan túl legyünk az egészen. Nem: végig kell csinálni, bele kell nézni a tükörbe, amit a másik tart elénk, ki kell deríteni az igazi okokat, meg kell látni, mi az igazi baj, és azt kell megoldani. De ezt csak közösen lehet, és éppen ez a legfájdalmasabb."

A teljes szöveg a Hamu és Gyémánt magazin 2015. őszi számában jelent meg.