Alexander Brody: Patek pillanat

Az Alibi - hat hónapra egy félévente megjelenő antológia, melybe neves szerzők adott témában írt verseit, novelláit, gondolatait olvashatjuk. Most induló sorozatunkban ezekből a szövegből válogatunk.



Patek pillanat

Bár az örökkévalóság tréfája szerencsére még nem ért el, már eddigi életemben is akadtak pillanatok, melyek belém vésődtek. Utólag azonban rá kellett jöjjek, hogy zömük nem volt számomra sem meghatározó, sem tréfás. Azon kevés pillanatot, mely sorsdöntőnek bizonyult, csak jóval megtörténte után fedeztem fel, ha egyáltalán.

John F. Kennedy halála mindmáig ugyanolyan fájdalommal mozdít meg, mint azon a napon. Luxembourgi lakásomban ültem a Boulevard Prince Henrin, tisztán emlékszem a pillanatra, amikor elért a hír. Messze nem volt tréfa, s bár ismertem, tiszteltem és szerettem őt, ami történt, nem hiszem, hogy sorsdöntően befolyásolta volna életemet. Az országomét persze jóval inkább.

Sandy fiam és Thyra lányom születése is egy-egy kiemelkedő pillanat: egyik sem tréfa, s mindkettő meghatározó, valószínűleg életem két legfontosabb minutuma. Sajnos mindkét alkalommal üzleti úton voltam, mai napig fájlalom.

Hamu és Gyémánt/Miklóska Zoltán

Egyetemista koromban, egy szép tavaszi délelőttön New Yorkból Princetonba vezettem a New Jersey Turnpiken. Kellemes weekend volt a hátam mögött, élveztem, ahogy az 1949-es Fordom nyitott ablakai között cirkáló szellő simogatja arcomat. Még ennél is jobban élveztem, hogy a rádión akkori kedvenc dalom, Joao Gilberto Chega de Saudadéja szól a mesterrel. A bossa nova éveiben jártunk, Gilberto volt e divat első és – Antonio Carlos Jobimmal együtt – legkiválóbb szerzője, előadója. Merengve énekeltem a kocsiban, amikor feltűnt mellettem egy Mercedes cabriolet. Az autót egy csinos, hosszú hajú, szőke hölgy vezette, és az ő rádiója is ez a dalt játszotta. Összenéztünk. Egymásra mosolyogtunk. A pillanat annyira meglepett, hogy akkori szokásommal szemben eszembe sem jutott utána hajtani.

De a dal, a mosoly, a kék szem, a szőke haj és a két grüberli ma, több mint hatvan évvel később is előttem van.

Szeretek olimpiákra járni, sok városban éltem meg nagy magyar sikereket. Az 1956-os melbourni játékokon csodálatos, életre szóló barátokat szereztem. Dömölky Lidia és Magay Dani fél évszázada áll hozzám igen közel, ahogy sok-sok évig Sákovics Öcsi, Keresztes Attila és Gyarmati Dezső, utóbbiak már nincsenek velünk.

Az az olimpiai versenyesemény, amire mind közül a legpontosabban emlékszem, nem az ausztráliai magyar–orosz vízipólómeccs, hanem egy montreáli villanás egy emberről, akiről addig nem is hallottam. Épp beérkeztem a „Big O" stadionba az atlétikára, amikor láttam, hogy egy férfi kezében a Alexander Brody13gerellyel nekifut, dob, majd tapsvihar tör ki. Ez volt Németh Miklós aranyérmes gyakorlata. Amikor észleltem, hogy ő egy magyar, olyan büszkeség töltött el, mintha én álltam volna odalent nemzeti sportöltözetben.

Tisztán emlékszem, pedig az a pillanat igazán nem befolyásolta a jövőmet.

És hadd mesélem el teóriám cáfolatát is. A szabályt erősítő kivétel egy pillanat, mely meghatározta életemet, s melyről már akkor bizton tudtam, hogy sorsdöntő hatással lesz minden továbbira.

Hamu és Gyémánt/Miklóska Zoltán

1945 elején Zsófi húgommal az óvóhelyen ültünk szüleink Sarolta utcai villájában. Féltünk a hideg, nyirkos sötétben. Gyerekként nem is teljesen értettük, mit keresünk ott, és mi lehet, mi lesz a vége kálváriánknak. Aludni próbáltunk, többnyire sikertelenül.

Sejtelmem sincs, reggel volt-e, délelőtt vagy délután. Ránk nyitott egy fegyveres orosz, és kiszólította Zsófit „krumplit hámozni". Nem értettem, inkább éreztem, hogy itt valami súlyos dologról van szó, és eszembe jutott, hogy a testvéremért cserébe felajánljam az apánktól kapott, imádott Patek órámat. Ki vagy mi sugallta az ideát? Véletlen volt, ösztönös reflex, vagy a jóistentől eredő, áldott mozdulat? Nem tudom. De arra tisztán emlékszem, hogy ott megfogadtam, ha Zsófit nem viszi el az orosz, én egész életemben másokat fogok szolgálni.

Az érzés, az a pillanat kitörölhetetlenül az emlékezetembe vésődött, és ígéretemet a magam módján tizenkét éves korom óta probálom megvalósítani. Hogy miként, arról soha senkinek nem beszélek.

A legfrissebb kötet megrendelhető a kiadónktól ide kattintva, valamint megvásárolható az Alexandra, Libri és Líra könyvesboltokban is.

A figyelmetekbe ajánljuk