Tandori Dezső: Karátok

Az Alibi - hat hónapra egy félévente megjelenő antológia, melybe neves szerzők adott témában írt verseit, novelláit, gondolatait olvashatjuk. Cikksorozatunkban ezekből a szövegből válogatunk. Ebben a részben Tandori Dezső egyik művének részletét mutatjuk be.



Kosztolányi kincsei felől Pilinszkyt lehetne igazán jól megkérdezni? Vagy fordítva? Múlt időben mindezt! J. A. a leghitelesebb forrás itt, ahogyan ő olyan derekasan konstruktív tudott lenni nagyon sokszor, kedveltségének egyik forrása is ez, kincsesbányájának útját nemes emberi-lelki intézmények szegélyezik... érdemes nézni, mely felfogások lelik rokonukat benne. Igaz, Szép Ernő is komoly arányokban „kincs" lesz.
Annak ellenére, hogy sem kalandozásra nem vállalkozunk itt, sem a magunk portája előtt nem söpörgetünk – mit hullajtottunk el, nahát, már ha egyáltalán –, s így érdemben egyetlen költőre vonatkoztatjuk a kincsfogalmat, kihagyhatatlan kezdés, hogy – igen! – J. A. szóljon Kosztolányinkról, s hagyjam a „kosztolányizást" s a mindegyebeket. Azt írja a mi legkonstruktívabban – is – messze jutó Attilánk, akit nem lehet Attila Nagyúrnak nevezni, pedig a legtöbb költőt igen, még Berdát is kevés híján, azt írja tehát Kosztolányiról:
Gyémánt szavaid nem mérted karáton, Nincs egyéb súly, ha föld zuhog reánk.
Fájóan tudható a dátum: 1936. Nekem kincs volt az a tehetségem, egykor, hogy elmenegettem, mikor még 1-2 piacon kívül, karát alattian sem mérhető öltözetben, mindig ugyanabban, el a kis Kosztolányi-szoroshoz, a lágymányosi-féle tóhoz, megfogtam a kezet, néztem a bronzkönyvet, jaj, be van csukva, rá az én egyik kedves Dide Nagyúr Versemre... s a többi. Ma már életveszély az utcán járnom, jármű lépcsőjét érintenem. 2014-et írok. De rá a kincsekre.
Mielőtt tehát az eredetileg itt címnek szánt A KOSZTOLÁNYI-KINCSEK-re rátérnék, még vegyünk egy alapvető „kis" J. A.-t. Megj.: J. A., mikor csak szól, utolsó 6-7 évében az esetek 101%-ában csak és csak alapvető.
Mindig kincs. Így:
...az elmulástól tetten érten, hogy önmagamba én se fértem, a lelkem azért közvagyon, s azért szeretlek ily nagyon (Flórának)
Tehát közkincs.
Kosztolányi, a Boldog, szomorú dal, csak így.
Van már kenyere, bora is van, minek szomorítaná a szívét, kertjének útját odarogyó fák szegélyezik, a kamrában öregbítőn van dió, mogyoró, mák, a polgári élet mindenféle szükséges kelléke rendelkezésre áll, adódik köztisztelet is bőven, nem tudják rég idegennek a bús Budapesten, énekes ifjú fia ő – hm, hát Ady? – a vén Magyarországnak, ah, sebaj, bús, vén csoda jön, ahogy ez:
De néha megállok az éjen, gyötrődve, halálba hanyatlón, úgy ásom a kincset a mélyen, a kincset, a régit, a padlón...
Ez milyen jó bizarrság viszont!
…mint lázbeteg, aki föleszmél, álmát hüvelyezve, zavartan, kezem kotorászva keresgél, hogy jaj, valaha mit akartam. Mert nincs meg a kincs, mire vágytam, A kincs, amiért porig égtem. Itthon vagyok itt e világban, s már nem vagyok otthon az égben.

Hamu és Gyémánt/ Burger Barna

Ez felülmúlhatatlan világköltészet. Egyebekben Jékely látványosan előzgeti a nagynagymestert aztán-közön, de üthetetlen ez, mondom, meg a Csáth-versben az, hogy:
Hisz a semmit tudod, gazdag,
végzett, hatalmas
ki célhoz értél már, kell, hogy valamit
adhass
annak, ki él.
……
Te a halálé vagy, zarándoka az árnynak,
ki bátran indultál, kapudat megtaláltad
az éj felé.
De én, jaj, itt vagyok a fényben és
hitetlen
feledve, önmagam, jajokba fúlva lettem
az életé.
Világlírai legnagyobbság.
A kincs nem mindig önnön megnevezése;
a New York, te kávéház... kezdésű „bus-férfipanasz-részlet" az első szakaszában tartalmazza már a szerintem legszebb magyar verssort – a klasszikus francia drámavilágból vett „származástani sor" hihetetlenül ilyesmi, tessék utánanyomozni, Pasiphaé neve szerepel benne –, íme:
E nyári koraestén, hogy még mind vacsoráznak...
Nem tréfálok. Kikötöttem ennél. S még van 100 költőtől 101 sor, no. Tehát a kincs a szépséges részletekkel haladó költeményben fontos eredetfogalmával mond ki lényegeset:
Mászkálnak ők ott pl. Karinthyval az éjszakában, „mint boldog gyilkosok, mint gyilkosok oly ifjan…" S a témakényszerítés hozza a remeklést:
Mert boldog gyilkosok az óra gyilkolói, Kiknek talentumot egy isteni kegy osztott...
Ez az. Témánk....
s tétlenül nézik a zöld kávéházi posztót, melyen fehéren futnak a billiárd golyói.
Na és? Nem részletezem. Isten a kincset a tétlenkedéseinkkel pláne gyakorta adja nekünk... ki ne tudná, éljen.

A figyelmetekbe ajánljuk