Toledói metróállomás
Fotó: Getty Images

A világ legszebb metróállomásai

Lenyűgözőek, látványosak, lélegzetelállítóak – íme, a világ 5 legszebb metróállomása!

A világon több mint 190 országban találhatunk metróhálózatokat, ez nagyjából ezer metróvonalar és közel hatezer metróállomást foglal magában. Erről a föld alatti világról leggyakrabban a kosz, emberek tömege, a szürkeség és a zaj jut eszünkbe, pedig találunk köztük igazi gyöngyszemeket is. Vannak ugyanis a világon olyan metróállomások, amelyek azon túl, hogy megkönnyítik a városi közlekedést, egyszerre művészi alkotásnak is tekinthetők.



1. ​Stockholm – T-centralen

Stockholmi T-Centralen metr\u00f3vonal

A kék növények a nők egyenjogúságára hívják fel a figyelmet

Fotó: Getty Images

A svéd fővárosban több különösen szép metróállomást is találunk, de mind közül kiemelkedik a legnagyobb, a T-centralen. Az állomáson naponta körülbelül 220 ezer ember halad át, de kosznak nyoma sincs, épp ellenkezőleg: a falakat kortárs művészek alkotásai díszítik és ezek közül mind egy-egy fontos, társadalmi témát próbál megjeleníteni. Találunk itt például Per Olof Ultvedt által a falakra festett kék virágokat, amelyek a nők egyenjogúságát hívatottak megjeleníteni.

Ráadásul az egész metró olyan, mintha egy barlangban utaznánk, így gyakorlatilag egy stockholmi metrózás felér egy művészeti kiállítással.

​2. Washington D.C. – Metro Center Station

A  Metro Center Station Washingtonban

A hatalmas kupola egy templom belsejére emlékeztet

Fotó: Getty Images

A Harry Weese építész tervezte állomás az Egyesült Államok fővárosának egyik legfontosabb csomópontja, épp ezért a tervező elképzelései szerint a monumentális, már-már felfoghatatlan méretű területet igyekezett legalább ugyanilyen látványos elemekkel ellátni. A tetőszerkezetet alkotó boltívek olyanok, mintha egy bazilikába vagy egy templomba lépnénk be, miközben a megvilágítása miatt olyan, mintha nappali fény szűrődne be a föld alá.

Ezt is olvasd el! 24 új helyszínnel bővült idén az UNESCO Világörökségek listája

3. Nápoly – Toledo

Toledo \u00e1llom\u00e1s N\u00e1polyban

Mintha a tenger hullámozba a toledói állomáson

Fotó: Getty Images

Olaszországban több olyan metróállomás is van, amely könnyedén felkerülhetett volna erre a listára, de mind közül kiemelkedik a nápolyi Toledo állomás, ami világszerte egyedülállónak számít. A többszintes megálló minden egyes szintjét más-más színvilág jellemzi, de mind közül a legszebb talán a lila, kék és fehér mozaikokkal kirakott legalsó szint, ami egy hullámzó tengerre emlékeztet.

Ráadásul az építészek elképzelései szerint két olyan LED-fényt árasztó doboz is helyet kapott itt, amiknek a fényjátéka folyamatosan csillogó, mesebeli hatást kelt a falakon.

Ez is érdekelhet! A 4 legjobb bobpálya Ausztriában, ha aktívan pihennétek a nyár végén

​4. Szentpétervár – Avtovo

Avtovo \u00e1llom\u00e1s Szentp\u00e9terv\u00e1ron

Az állomás olyan, mintha egy régi, orosz palotában járnánk

Fotó: Getty Images

A szentpétervári Avtovo állomás több szempontból is igazán különleges. Először is, ez az egyetlen olyan metró az orosz városban, ami mindössze 12 méter mélyen található a felszín alatt, épp ezért még mozgólépcső sem található a területén. Az E.A. Levinson és A.A. Grushke által tervezett Avtovo

emléket állít a szovjet építészetnek és monumentalitásnak, amely visszaköszön a 18-19. századbeli csillárokon, a mozaikokon, a babérleveleket ábrázoló berakásokon és a régi épületekre jellemző oszlopsoron egyaránt.

5. Varsó - Nowy Świat-Uniwersytet

Nowy \u015awiat-Uniwersytet \u00e1llom\u00e1s Vars\u00f3ban

A tervezők azt szerették volna elérni, hogy az utasok a jövőben érezzék magukat

Fotó: Getty Images

A lengyel főváros metróhálózatának jelentős része teljesen megszokott, hétköznapi állomásokból áll, de a 2015-ben megnyitott Nowy Świat-Uniwersytet kilóg a sorból. A föld alá érve az embernek olyan érzése van, mintha egy földönkívüli bolygóra csöppent volna, ahol meglepőbbnél meglepőbb építészeti megoldásokkal találkozhatunk. A tervezők célja kifejezetten az is volt, hogy egy olyan atmoszférát teremtsenek, mintha a jövő egy darabja elevenedne meg az állomáson.

A figyelmetekbe ajánljuk