Az Eiffel-torony kilátása
Shutterstock

Az Eiffel-torony kilátása

A világ legszebb kilátásai: alig akad párja ennek a budapesti nevezetességnek

Egy lélegzetelállító kilátó minden nyaralást feldob, de ha új helyre utazunk, némi kutatásra van szükség ahhoz, hogy kiderítsük, hol találkozhatunk a legjobb kilátással egy-egy úti cél esetében. Hogy ne kelljen ezzel bajlódnunk, a Buildworld megnézett több ezer Tripadvisor-értékelést, hogy meghatározza, mely építmények kínálják a legjobb kilátást a világszerte.

A tanulmányban a „gyönyörű kilátás" keresési találatokat vizsgálta meg a cég országokra lebontva, majd látogatók által írt említésekkel összesítették –emellett megnézték az adott helyszín értékeléseket és felkapottságát.

A Buildworld módszertana alapján a világ legszebb kilátással rendelkező épülete a Párizsban található Eiffel-torony, számol be az eredményekről a TimeOut. Az Egyesült Államokban a New York-i Empire State Building és a Rockefeller Center tetején található Top of the Rock kilátóterasza vitte a prímet, míg az Egyesült Királyságban a London Eye nyújtja a legjobb kilátást.

Ez is érdekelhet: Itt kortyold stílusosan a feketét − Budapest 7 legszebb kávéháza

Buildworld

Jó hír, hogy a világ legjobb kilátásai között van a budapesti Halászbástya kilátójai is, sőt: ha Párizst kivesszük a képből, akkor rögtön a legjobb európai kilátóval büszkélkedhetünk.

A Halászbástya ott van a legszebb kilátást nyújtó épületek között

Shutterstock

Európában pedig többek között még a reykjavíki Hallgrímskirkja evangélikus templom, a barcelonai Sagrada Família és az edinburgh-i vár is felkerült a listára – a top10-es rangsort egyébként egyértelműen Európa uralja: 6 európai épület is ott van a legjobb tízben.

Olvasd el ezt is: A világ legjobb víziparkját keresed? Nem is kell messzire utaznod érte

A 74,5 méteres Hallgrímskirkja evangélikus templom a legmagasabb épület Izlandon

Shutterstock

Az Egyesült Államokra visszatérve: az arizonai sivatagban található Szent Kereszt kápolna szintén felkerült a listára. Tiszteletbeli helyezést ért el a kanadai CN Tower, a mexikói Chapultepec-kastély és a brazíliai Salvadorban található Elevador Lacerda.

Az Egyesült Államokra visszatérve: az arizonai sivatagban található Szent Kereszt kápolna szintén felkerült a listára.

A Szent Kereszt kápolna

Shutterstock

A top10-be nem fért be, de tiszteletbeli helyezést ért el a kanadai CN Tower, a mexikói Chapultepec-kastély és a brazíliai Salvadorban található Elevador Lacerda.

A mexikói Chapultepec-kastél

Shutterstock

Ázsiában és Óceániában a festői kilátással rendelkező nevezetességek közül a japán Kijomizudera (buddhista templom), az indonéziai Pura Luhur Uluwatu tengeri templom és az indiai Ámbér-erőd került a legjobbak közé.

És persze muszáj kiemelni az egyik legepikusabb panorámát is, amely a top10-be is bekerült: a dubaji Burj Khalifát, ami a világ legmagasabb épülete jelenleg.

A világ legszebb panorámával rendelkező nevezetességei a Buildworld szerint:

  1. Eiffel-torony, Párizs
  2. Empire State Building, New York
  3. Szent Szív-bazilika, Párizs
  4. Top of the Rock, New York
  5. Halászbástya, Budapest
  6. Hallgrímskirkja, Reykjavik
  7. London Eye, London
  8. Edinburgh-i vár, Edinburgh
  9. Szent Kereszt kápolna, Sedona
  10. Burj Khalifa, Dubaj

A teljes elemzést itt lehet elolvasni.


A figyelmetekbe ajánljuk