athén

5 úti cél, amit 2024-ben érdemes elkerülni

A Fodor’s minden évben közzétesz egy úgynevezett kontra ranglistát, amiben azokat az úti célokat sorolják, melyeket a tömegturizmus miatt érdemes lehet elkerülni. Ugyanakkor a vállalat hangsúlyozza, hogy ezzel a listával nem leértékelni szeretnék a desztinációkat. A felmérés célja csupán az, hogy felhívják a turisták figyelmét arra, hogy „hagyják pihenni" ezeket a helyeket, hogy megőrizzék állapotukat a későbbi generációk számára is.


Fudzsi, Japán

Japán környezetvédelmi minisztériuma szerint a legutóbbi szezonban több mint 221 ezer személy mászta meg Fudzsi-hegy valamelyik útvonalát, ami jelentős biztonsági kockázattal is járt. Amellett, hogy a látogatók a tömeg miatt egymás testi épségét is veszélyeztetik, a túlturizmus helyi ökoszisztémára és a természetre is negatív hatással van.

Ez is érdekelhet: 4 méltatlanul alulértékelt európai ország, ahová érdemes elutazni

Athén, Görögország

Csak az Akropolisz naponta több mint 17 ezer látogatót csalogat Athénba, nem beszélve a város többi látványosságáról. A rengeteg látogató azonban veszélyezteti az UNESCO világörökségi helyszínt, nem utolsó sorban pedig a környező kerületekben élő helyiek életét is befolyásolja.

Velence, Olaszország

Velence már régóta dacol a tömegturizmussal, 2024-től már a turistaadót is bevezetik, de a túlméretezett turistahajókkat is kitiltották a városból. A helyiek okkal aggódnak a város jövője miatt, és érthető, hogy megoldást akarnak találni erre a problémára.

Atacama-sivatag, Chile

A Chile északi felén nyújtózó Atacama-sivatag vöröslő sziklái csodálatos látványt nyújtanának, ha a területet az elmúlt években nem az ázsiai, európai és az észak-amerikai fast fashion hulladékok tárolására alkalmazták volna. A helyzet annyira komoly, hogy sivatagon fekvő textilhulladékok még az űrből is kivehetők.

Felső-tó, Egyesült Államok

Az Egyesül Államok nagy tavainak egyike, a Felső-tó – vagy más néven Superior-tó – jelenleg a világ édesvízkészletének 10 százalékát foglalja magába. Sajnálatos módon a környék turizmusa veszélyezteti a tó vizét, aminek hőmérséklete a szennyezettség miatt felmelegedett, ezzel utat engedve a tó összetételét felborító algásodásnak.

A figyelmetekbe ajánljuk