bhután

Gazdag turistákat szerettek volna, nem jött be a tervük

A himalájai királyság, Bhután a felére csökkenti a turistáknak felszámított napi 200 dolláros (70 ezer forint) díjat, hogy beindítsa a turizmust, amely egy évvel a koronavírus-korlátozások megszűnése után még mindig küzd a fellendülésért.


Bhután tavaly szeptemberben, amikor véget vetett a koronavírus-járvány miatt történő hosszas korlátozásának, éjszakánként és látogatónként 65 dollárról 200 dollárra emelte a fenntartható fejlődési díjat, mondván, hogy a pénzt a látogatók által termelt szén-dioxid-kibocsátás ellensúlyozására fordítják – számolt be a CNN.

Olvasd el ezt is! 5 ország, ahol szigorú dohánytilalom van érvényben

Az új, éjszakánként 100 dolláros ár szeptembertől lépne életbe, és négy évig tartana.

A döntést a turisztikai ágazat fontos szerepe miatt, de a munkahelyteremtés, a devizabevételek és az általános gazdasági növekedés érdekében hoztuk meg

– olvasható a közleményben.

Unsplash

A generációk óta elszigetelt Bhután 1974-ben nyitotta meg kapuit a turisták előtt, akkor 300 látogatót fogadott. A hivatalos adatok szerint a járvány előtt, 2019-ben 315 600-ra emelkedett a számuk, ami 15,1%-kal több, mint egy évvel korábban volt. Az ország pedig mindig is óvakodott a tömegturizmus hatásaitól, és a hegymászást is tiltja, hogy megőrizzék áhított csúcsaik szentségét.

A magas idegenforgalmi díj viszont kizárólag a dúsgazdag turistákra korlátozta az érkezőket, akik csupán töredékét teszik ki a közeli Nepálba látogatók számának.

Ez is érdekelhet: Bhután – Ahol alkotmányba foglalták a boldogságot

Dorji Dhradhul, a turisztikai minisztérium főigazgatója szerint a díj csökkentése fellendítheti a turizmust a szeptember-decemberi csúcsidőszakban, amikor számos vallási és kulturális esemény zajlik a főként buddhista országban. Dhradhul azt is elárulta, hogy január óta több mint 56 ezer turista látogatott el Bhutánba, de ebből körülbelül 42 ezer indiai állampolgár volt, akiknek csak napi 1200 indiai rúpiát (14,5 dollár) kell fizetniük.

Körülbelül 50 ezer bhutáni dolgozik a turizmusban, amely a járvány előtti három évben évente mintegy 84 millió dollár bevételt jelentett az országnak.

A figyelmetekbe ajánljuk