szőlőültetvény

A szőlőültetvények jelentősége túlmutat a gyümölcsből készült boron, hiszen a tőkék sokszor festői szépségű tájjá állnak össze. A DFDS nevű, utazási szakértők által vezetett portál most a leggyönyörűbb vidékeket rangsorolta – és meglepő módon nem olasz vagy francia helyszín került az élre.


Az Express szerint a DFDS a friss kutatás során több mint 500 európai szőlőültetvényt vizsgált, hogy megtalálja a kontinens leglenyűgözőbb helyszíneit. A csapat több mint 20 ezer Google-értékelést vett figyelembe a rangsor kialakítása közben.

A tanulmány a vélemények pozitív, semleges vagy negatív hangulatát is elemezte, ennek megfelelően rendeltek hozzá mindegyik helyszínhez egy átlagolt elégedettségi pontszámot – az elérhető legmagasabb érték 100 volt.

Kissé meglepő módon a horvátországi Vinarija Rizman lett 2024 legszebb szőlőültetvénye. A családi borászat 94/100-as összpontszámot kapott, ezzel pedig számos olasz és francia vidéket is maga mögé utasított. A Štimac család tulajdonában álló birtok a mostani üzemeltetők dédapjáról, Rizmanról kapta a nevét – az első szőlőtőkéket még a férfi ültette, ezzel pedig több évtizeden átívelő családi hagyományt alapozott meg.

A biobirtok most 23 hektár szőlőültetvényt és 1700 olajfát foglal magában, amelyeket kézzel metszenek és szüretelnek. A pincészet része egy szabadtéri terasz is, ahol a látogatók gyönyörű látvány mellett kóstolhatják meg a helyi borokat.

​Íme Európa 10 legszebb szőlőbirtoka 2024-ben:

  1. Vinarija Rizman, Horvátország
  2. Poggio del Moro Boutique Winery, Olaszország
  3. Winery San Giorgio a Lapi, Olaszország
  4. Abaia Winery and Vineyard, Örményország
  5. Château de la Crée, Franciaország
  6. English Oak Vineyard, Egyesült Királyság
  7. Kastel Sikuli, Horvátország
  8. Quinta do Jalloto, Portugália
  9. Momik WineCube, Örményország
  10. Vitis Winery, Horvátország


A figyelmetekbe ajánljuk