Borbely Tamas ev bortermeloje

A Magyar Bor Akadémia több mint hatszáz, a szőlész-borász és a vendéglátó ágazatok elitjét képviselő szakembert szólított meg, hogy nevezzék meg az általuk a címre legméltóbbnak tartott három bortermelőt. A felkérésnek végül rekordszámú, háromszáznál is több borász, borszakíró, borszakértő, kereskedő, oktató, étteremvezető, sommelier és chef, vagy az ágazathoz más módon kötődő jelölő tett eleget.


Az Év Bortermelője díj öt jelöltje közül négy az így kapott szavazatok összesítésével érdemelte ki helyét a legjobbak legjobbjai között, míg egy jelöltet - a hagyományoknak megfelelően - a díj korábbi győztesei közösen neveztek meg. Az idei évben a díjra az alábbi bortermelők kaptak jelölést:

  • Borbély Tamás, Borbély Családi Pincészet, Badacsony
  • Figula Mihály, Figula Pincészet, Balatonfüred-Csopak
  • Ipacs Szabó István, Vylyan Pincészet, Villány
  • Liptai Zsolt, Pannonhalmi Főapátság Pincészete, Pannonhalma
  • Nyúlné dr. Pühra Beáta, Nyakas Pince, Etyek-Buda

A több mint harmincéves múltra visszatekintő elismerés a magyar bortermelők által elérhető egyik legrangosabb hazai kitüntetés; az elismerést 2020-ban Borbély Tamásbadacsonyi borász kapta.

A VinCE Magazin 2020. december 10-én megjelenő lapszámában mind az öt jelöltet megismerhetik; az Év Bortermelője díjat elnyerő Borbély Tamással Doros Judit készített interjút a magazin számára.

„Anyatej helyett lopószáron nevelkedtem" 


"Megtiszteltetés, hogy az elmúlt években zsinórban immár kilencedik alkalommal jelöltek a címre, és persze bízom benne, hogy ezúttal ezt díjra is válthatom. Szép ünnep lenne az immár negyvenedik éve létező családi borászatunk számára, amelyben a tudatos szerepvállalásom tizenöt éve tart. Korán magamba szívtam a szőlő- és borkultúra szeretetét. Édesanyám, ha nem tudott épp a nagypapára bízni, gyakran kivitt magával az ültetvényre, később ott játszottam a tőkék között, úgy szoktam fogalmazni, hogy anyatej helyett lopószáron nevelkedtem. Mindig is borász akartam lenni. A budafoki borászati szakközépiskolába szerettem volna jelentkezni, de abban az időben épp bizonytalan volt a borászati ágazat jövője, így a szüleim azt tanácsolták, előbb érettségit szerezzek: innen már egyenes út vezetett a Kertészeti Egyetemre.

Abban a szemléletben nőttem fel, hogy a természettel együttműködve, alázatos munkával lehet kihozni a legtöbbet a fajtákból és a területekből.

Huszonhárom hektárunk van a Badacsonyi borvidéken, a birtokközpont szíve az a pár hektár, aminek első darabját nászajándékba kapták a szüleim. Ez a borvidék annyira egyedi és változatos, hogy semmilyen sablont nem lehet ráhúzni, a kéknyelű, a rózsakő vagy épp az olaszrizling gyönyörűen és harmonikusan viseli magán a terroirban rejlő jegyeket. A kedvenc fajtám az olaszrizling, hiszünk a benne rejlő értékekben, mivel a mindennapok könnyű borától a hordós érlelésű, területalapú válogatáson át egészen a mély, édes desszertborokig képes számos arcát megmutatni.

Nagyon szeretem a Badacsonyt, nem cserélném másra. Ha gondolatban egy másik helyen kellene kipróbálnom magam, akkor elsőként az észak-balatoni borvidékek jutnának eszembe, és persze izgalmas lenne Eger vagy Tokaj is…

A birtokot nem akarjuk bővíteni, ekkora területet bír el a család s az a néhány ember, aki még a segítségünkre van. Édesapámmal mi a szőlészet-borászat részt visszük, a cég arca a külvilág felé jómagam vagyok, édesanyám a húgommal a vendéglátásért, marketingért felel. Jó látni, hogy a lassan kétéves fiam ugyanúgy természetesnek veszi az őt körülvevő tőkéket, mint annak idején én is: ha úgy tetszik, neki is a szőlőültetvény a játszótere. Sokan keresnek fel bennünket, ezért tervbe vettük a vendégházunk bővítését, valamint a borászati technológia fejlesztését. Ötvözzük a hagyományost a modernnel, de a fő célt nem veszítjük szem elől, ez pedig az, hogy az adott fajtából és a területből a lehető legjobbat hozzuk ki. "

Gratulálunk Borbély Tamásnak a díjhoz!


A figyelmetekbe ajánljuk