biztonsági ellenőrzés egy reptéren

Bárki, aki járt már reptéren, tisztában van vele, hogy a 100 milliméternél nagyobb, folyadékot tartalmazó palackokat vagy tégelyeket még a biztonsági átvilágítás előtt ki kell dobnunk. Ez szinte a világ összes repülőterén igaz – létezik azonban néhány kivétel, és lehet, hogy hamarosan a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is bevihetjük a saját italunkat.


Az egyik skóciai repülőtér biztonsági ellenőrzőpontja előtt 2021-óta nem kell kidobni a 100 milliliternél több folyadékot tartalmazó palackokat, ugyanis nagy felbontású CT-szkenner segítségével képesek megállapítani, hogy veszélyes-e azok tartalma.

Az RTL riportja szerint az egy deciliternél nagyobb mennyiségű folyadék repülőtéri beléptetését egy 2006-os terrorfenyegetés miatt tiltották be, de néhány évvel ezelőtt feloldották például az amszterdami terminálon is, ahol szintén CT-szkennereket használnak.

biztons\u00e1gi ellen\u0151rz\u00e9s

Illusztráció

Fotó: Shutterstock

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér tájékoztatása szerint Magyarországon is tesztelték már a rendszert, de azt első körben majd az egyes terminálon, annak újranyitásakor helyezik üzembe.

A repteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. munkatársa arra nem adott pontos választ, hogy mikor várható a terminál nyitása, jelenleg ugyanis a működéshez szükséges engedélyek beszerzését végzik.

Nem ez az egyetlen várható változás a repterek jól megszokott működésében. A cataniai és az egyik milánói repülőtéren például elkezdődött a FaceBoarding nevű arcfelismerő rendszer tesztelése.

Az alkalmazás lehetővé teszi az utasok számára, hogy útlevelük felmutatása nélkül haladjanak át a biztonsági ellenőrző pontokon – erről itt írtunk bővebben.

A figyelmetekbe ajánljuk