reptéri káosz
Shutterstock

Alig volt utas, aki ne járt volna rosszul az idei nyaralásával

Idén nyáron lényegében minden megtörténhetett a reptereken, amit el lehet képzelni.

Az elveszett poggyásztól a törölt járatokig az idei nyár tele volt fejfájással az amerikai utazók számára – derül ki a Forbes Advisor kutatásából, akik úgy döntöttek, hogy kiderítik, pontosan milyen hatással is volt a légitársaságok káosza az utasokra a nyáron.

A Forbes 2000 amerikai utazót kérdezett meg, amiből kiderült,, hogy 61%-uk tapasztalt járatkésést vagy járattörlést idén nyáron, aminek következtében 83%-uk elvesztette az előre kifizetett szállodai szobákra, körutazásokra és egyéb tevékenységekre költött pénzt is.

A felmérés szerint összességében a nyáron utazók átlagosan 838 dollárt, nagyjából 320 ezer forintot veszítettek.

Az elveszett és késve érkező poggyászok szintén gyakori utazási gondot jelentettek. A válaszadók 48%-a mondta, hogy csomagja elveszett vagy késett utazás közben, 44%-uk pedig azt, hogy a poggyásza sérült volt, amikor visszakapta.

Az utazási káosz legjellemzőbb történései, amelyek felborították a nyári terveket

  • A poggyászkésést tapasztaló utazók átlagosan négy napig voltak csomagjaik nélkül, 11%-uk pedig soha nem kapta meg a bőröndjét.
  • Az utazók átlagosan 556 dollárt, nagyjából 220 ezer forintot költöttek az elveszett vagy késve érkező poggyászuk tartalmának pótlására.
  • A nyári utazók 54%-ának repülővel kellett utaznia az elveszett poggyászáért, 33%-uknak pedig egy távoli repülőtérre kellett repülnie, hogy visszaszerezze csomagját.
  • A járatok késése és törlése miatt az utazók átlagosan több mint 5 órát töltöttek a repülőtéren.
  • Az utazók 19%-a vesztett pénzt előre kifizetett programokon, amelyeket a késések vagy törlések miatt elmulasztott, 17%-uk pedig kénytelen volt teljesen lemondani utazási terveit, amiért pénzt veszített a reptéri parkoláson, szállításon és a fel nem használt szállodai szobákon.
  • Az utazók 13%-a maradt le egy hajóútról a járattörlések és késések miatt. A törölt járatok, a késések és az elveszett poggyászok az Egyesült Államokon belül utazó utasok körében voltak a leggyakoribbak.


A figyelmetekbe ajánljuk