olasz falu
Shutterstock

Fillérekért bérelhetünk ki egy olasz falut, ha elég embert találunk hozzá

Egy nyaralás töredéke lehet az ár.

A szóban forgó falu a közép-olaszországi Petritoli Le Marche régiójában, amelyben kastély, színház, közterek és kertek is találhatóak, amit mind kibérelhetünk – írja a Time Out

A történelmi város egyórás autóútra van délre Anconától, de Rómától is alig három óra az út.

Mivel a terület egy teljes falu, így rengeteg ember elfér benne: bő 200 fő elszállásolható benne, de minimum 50 főt kell szerezni, hogy lefoglalhassuk. Ezután már lényegében bárhol biztosíthatunk nekik helyet, akár a kastélyban is.

Petritoli

Getty Images

És hogy mennyibe kerül?

Az ár 1303 font éjszakánként, azaz nagyjából 620 ezer forint, ami ugyan soknak tűnhet, de ha összegyűlik mondjuk a 200 vendég, akkor már csak háromezer forint környékén kell számolni egy éjszakára.

Ez már jóval kecsegtetőbb ajánlat. Ha valakit érdekelne, ide kattintva találja a részleteket.


A figyelmetekbe ajánljuk