A koronvírus-járvány a minden bizonnyal épp az aranykorát élő turizmust sújtotta leginkább. Nem is csoda, hogy az ebben a szakágban dolgozók mindent megtesznek, hogy újra meghozzák az emberek utazási kedvét. Néha még ingyen szállást is felajánlanak.


Így történt például az alig 570 főt számláló olasz faluban, San Giovanni in Galdóban is, ahol gyakorlatilag mindenféle költség nélkül szállhatunk meg július és október között – tudhatjuk meg a Lonely Planet beszámolójából. A község vezetőit ráadásul nem csak a koronavírus-járvány okozta változások késztetik ilyen akciókra, sok hasonló vidéki olasz településhez hasonlóan ugyanis San Giovanni in Galdo a közösség népességének csökkenésétől szenved.

A mediterrán falu amúgy alig két óra autóútra található Rómától és Nápolytól, valamint 40 percre az Adriai-tengertől és az Alpoktól. A Regalati il Molise (Ajándékozd meg magad Molisével) nevet viselő projekt keretében, a látogatók hét éjszakát tölthetnek el ingyen a település egy-egy üres épületében. Az akció célja, hogy visszatelepítsék az életet a kis faluban, és San Giovanni in Galdót vonzó turisztikai célponttá tegyék. A szállásköltségek fedezésével a látogatóknak több pénze marad a település szépségének, történelmének és gasztronómiájának felfedezésére. A helyi aktivista, Enzo Luongo által létrehozott projekt július 4-től egészen október 3-ig tart.

„Az évtizedek óta tartó elvándorlás miatt, a falu központjában vannak olyan házak, amelyek évek óta üresen állnak (...). Ezek gyönyörű, de elnéptelenített falvak, amelyekben nincs olyan szállás, amiket turisztikai célból lehetne használni, szóval azon gondolkodtunk, hogyan segíthetjük történelmi falvaink újjáélesztését, miközben látogatásra ösztönözzük az embereket, ebben a nehéz időszakban, amikor a turizmus a legmélyebb pontján van – nyilatkozta Luongo.

A jelentkezéshez amúgy nem kell mást tennünk, csak kitöltenie egy űrlapot, melyben elmagyarázzuk, miért szeretnénk felfedezni a falut, majd ezt e-mailben elküldeni a falu kulturális egyesületének. Egy űrlapon legfeljebb öten jelentkezhetünk a projektre, melyet ezen a linken érünk el.

Ha viszont valaki nem csak pár napot szeretne Olaszországban eltölteni, hanem inkább venne egy konkrét nyaralót, az ebben a cikkünkben megnézheti, miként teheti ezt meg fillérekből.

Friss

Így érhetjük el hétvégén a Normafát

A kirándulók megnövekedett száma miatt külön hétvégi járatot indít Normafára a BKK. A próbajáraton ingyen maszkot osztanak annak, aki otthon felejtette a sajátját.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A figyelmetekbe ajánljuk