La Rinconada nagyjából 5100 méterrel a tengerszint felett fekszik. Ilyen magasságban a ritka levegő már néhány lépés után próbára teheti az idegent: fejfájás, szédülés, hányinger és légszomj is jelentkezhet, miközben a helyiek szervezete generációk óta alkalmazkodik a szélsőséges környezethez.
A település növekedését azonban nem a különleges fekvése és nem is történelmi értékei indokolják: az ideérkezők motivációja legtöbbször kizárólag a környező hegyekben található arany. Peru más részeiről ezrek költöztek ide annak reményében, hogy egyszer megtalálják azt az ércdarabot, amely megváltoztatja az életüket. Ma körülbelül 50 ezren élhetnek itt, miközben az infrastruktúra fejlesztése messze elmaradt a népesség növekedésétől.
A bányászok szűk járatokban dolgoznak, ahol omlások, robbanások és mérgező gázok fenyegetik őket. A fizetés rendszere is szokatlan: egyes munkások hetekig bér nélkül dolgoznak, majd egyetlen napot kapnak, amikor a kitermelt ércből megtarthatják, amit találnak. Egy jó fogás komoly pénzt érhet, egy rossz nap viszont azt jelentheti, hogy szinte ingyen dolgoztak végig egy hónapot.
Az arany feldolgozásához használt higany és más vegyszerek a környező talajt és vizeket is szennyezhetik, miközben a település szélén tovább nőnek a hulladékhegyek. La Rinconada így a végletek városa: az ember alig kap levegőt, az életkörülmények sokszor embert próbálóak, mégis nap mint nap újabb emberek érkeznek.
A hegy mélyén lapuló arany ígérete ugyanis nemcsak az előző évszázadokban változtatott meg életeket: a nemesfém értéke még ötezer méter magasan is elég ahhoz, hogy sokan mindent egy lapra tegyenek fel.
Olvasd el ezt is!