1545-ben hatalmas ezüstlelőhelyet fedeztek fel a mai Bolívia területén, a közel 4800 méter magas Cerro Rico oldalában. A hegy lábánál fekvő Potosí néhány évtized alatt a spanyol gyarmatbirodalom egyik legjelentősebb bányászati központjává vált. A 17. századra mintegy 160 ezren éltek a városban, az innen Európába szállított nemesfém pedig a világgazdaság alakulására is hatással volt.
A hatalmas termelésnek azonban súlyos emberi ára volt. A spanyol gyarmati hatóságok a mita nevű kényszermunkarendszer segítségével őslakosok ezreit küldték a bányákba. A kitermelés később sem állt le, így a Cerro Rico belsejében az évszázadok során járatok sűrű hálózata alakult ki.
A hegy ma is működő bánya. A leggazdagabb ezüstércek nagy részét ugyan már kitermelték, de továbbra is többféle fémet hoznak a felszínre. A munkások jelentős része bányászati szövetkezetekhez tartozik, és sok család megélhetése függ közvetlenül vagy közvetve a Cerro Ricótól.
Mindez nem akadályozta meg a bányaturizmus fennmaradását. A látogatók sisakot, fejlámpát és védőruhát kapnak, majd idegenvezetővel ereszkednek le a hegy belsejébe. A túra során nem egy múzeumot vagy használaton kívüli bányát járnak be: olyan alagutakban haladnak, ahol mellettük valódi bányászok dolgozhatnak, csilléket tolnak és robbantásokat végeznek.
A turisták egy része több száz métert tesz meg a hegy belsejében. A járatok helyenként annyira alacsonyak és szűkek, hogy csak lehajolva vagy négykézláb lehet továbbhaladni. A por, a hőség, a nagy tengerszint feletti magasság és az omlásveszély tovább növeli a kockázatot. Korábban a csúcs egyes részei is beomlottak, ezért a hatóságok évek óta próbálják korlátozni a legveszélyesebb területeken zajló kitermelést.
Potosí történelmi városa és a Cerro Rico 1987 óta az UNESCO világörökség része, 2014-ben azonban a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára került. A hegy állapotát azóta is komoly problémaként kezelik, miközben a bányászat továbbra is emberek ezreinek biztosít munkát.
Olvasd el ezt is!