Ez a kék festék évszázadokon át többet ért, mint az arany
A reneszánsz idején egyetlen szín is elég volt ahhoz, hogy egy festmény azonnal hatalmas gazdagságot sugározzon. A mély, ragyogó ultramarint lápisz lazuliból állították elő, amely több ezer kilométeres úton érkezett Európába. A pigment olyan drága volt, hogy már önmagában a használata is a megrendelő rangjáról és vagyonáról árulkodott.
A természetben kevés olyan anyag található, amelyből tartós, élénk kék festék készíthető. A reneszánsz mesterek ezért különösen nagyra becsülték a lápisz lazulit, az aranyszínű erekkel pettyezett, mélykék féldrágakövet. Legfontosabb történelmi lelőhelyei a mai Afganisztán északkeleti részén feküdtek, ahonnan hosszú kereskedelmi útvonalakon, a Közel-Keleten át jutott el Európába.
A kőből kivont festékanyag az ultramarin nevet kapta. Az elnevezés a latin ultramarinus, vagyis „tengeren túli” szóból ered, utalva a pigment távoli származására. A középkorban és a reneszánsz idején ez számított az egyik legragyogóbb és legtartósabb kéknek, ára pedig vetekedett az aranyéval – bizonyos helyeken és időszakokban még annál is drágább lehetett.
Előállítása jóval bonyolultabb volt annál, mint hogy egyszerűen porrá zúzták a követ. A lápisz lazulit finomra őrölték, majd viaszból, gyantából és más anyagokból készült masszába dolgozták. A keverékből többszöri gyúrással és mosással választották ki a legtisztább kék szemcséket. Az első kivonat adta a legmélyebb és legértékesebb ultramarint, a későbbi adagok már halványabbak és olcsóbbak voltak. A drága pigmenttel éppen ezért takarékosan bántak. Gyakran csak a festmény legfontosabb részleteire került belőle, és a szerződésekben külön is rögzíthették, mennyi ultramarint kell felhasználnia a művésznek.
Az ultramarint különösen gyakran használták Szűz Mária köpenyének színéhez. A ragyogó kék méltóságot, tisztaságot és égi kapcsolatot sugallt, miközben a pigment értéke a vallási alak fontosságát is hangsúlyozta. Raffaello és Giovanni Bellini művein is kimutatták, hogy Mária ruhájának felső rétegeiben kiváló minőségű természetes ultramarint alkalmaztak. Tiziano még látványosabban bánt a színnel. A Bacchus és Ariadné című festményén az ultramarin az égbolton, a tengeren és több ruhán is nagy felületen jelenik meg. A festék akár százszor drágább lehetett más pigmenteknél, így a kép színvilága a megbízás fényűzését is hirdette.
A különleges árnyalatot a lápisz lazuliban található lazurit adja. Kristályszerkezetében kéntartalmú részecskék nyelik el a látható fény bizonyos hullámhosszait, ettől jön létre az ultramarin mély, telt kékje. A pigment tehát nem egyszerűen egy összetört kő pora volt, hanem különleges ásványi összetétel és hosszadalmas feldolgozás eredménye. A természetes ultramarin egyeduralma csak a 19. században tört meg, amikor sikerült mesterségesen is előállítani egy hasonló árnyalatú pigmentet. Ettől kezdve a ragyogó kék jóval több művész számára vált elérhetővé.
Olvasd el ezt is!