A HMS Erebus és a HMS Terror nevű hajók 1845 májusában hagyták el Angliát. A brit kormány nagy reményeket fűzött az expedícióhoz: a tapasztalt Sir John Franklin feladata az volt, hogy a Kanada északi szigetvilágán keresztül vezető, régóta keresett Északnyugati átjárón átjusson a Csendes-óceánra.
A két hajót alaposan felkészítették a sarkvidéki útra, és hatalmas mennyiségű élelmiszert vittek magukkal. A legénységet azonban két hónappal később, júliusban látták utoljára, amikor két bálnavadászhajó találkozott velük a Baffin-öbölben. Ezután az Erebus és a Terror eltűnt.
Franklin 1847. június 11-én vesztette életét, ezután a vezető nélkül maradt legénység újabb telet töltöttek mozdulatlanul a jégben. A helyzet 1848 tavaszára vált tarthatatlanná. Egy később megtalált üzenet szerint addigra 24 ember vesztette életét, a megmaradt 105 fős legénység pedig április 22-én elhagyta a hajókat. Francis Crozier vezetésével gyalog indultak dél felé, a Back folyó irányába. Senki sem jutott haza.
Hogy pontosan mi végzett velük, máig vita tárgya. Az éhezés és a szélsőséges hideg biztosan szerepet játszott, és régóta felmerül a skorbut, valamint más betegségek hatása is. A maradványokban magas ólomszintet is kimutattak, ám újabb kutatások alapján nem bizonyítható, hogy az ólommérgezés döntő szerepet játszott a katasztrófában. A történet legsötétebb részletéről először a közeli inuit őslakosok számoltak be.
Évtizedekkel később azonban a régészet az inuitoknak adott igazat. A megtalált emberi csontokon vágásnyomokat fedeztek fel, további vizsgálatok pedig arra utaltak, hogy egyes csontokat a velő kinyerése érdekében is feltörhettek.
A történetet még nyugtalanítóbbá teszi, hogy később bontatlan élelmiszeres dobozok is előkerültek az expedícióhoz köthető helyszínekről, a roncsok kutatása pedig további készleteket tárt fel. Ez persze nem jelenti azt, hogy az éhező, szétszóródott csoportok hozzáfértek ezekhez az ételekhez, vagy hogy azok még fogyaszthatók voltak.
Az Erebus roncsát végül 2014-ben, a Terrorét 2016-ban találták meg. Különösen beszédes, hogy mindkét felfedezésben fontos szerepet játszottak azok az inuit történetek, amelyeket a Franklin-expedíció eltűnése után több mint másfél évszázadon át sokan hajlamosak voltak félresöpörni.
Olvasd el ezt is!