magyar falu
Fotó: Shutterstock

Egymillió forintnyi támogatást kaphat, aki erre a magyar településre költözik

Nagyon úgy néz ki, hogy az olaszországi költözési támogatásokkal kapcsolatos kezdeményezés most Magyarországra is elért.


Olaszország egyeurós projektjei, illetve a falvak elnéptelenedését meggátolni hivatott egyéb programjai akkora sikert arattak, hogy Svédországtól kezdve Svájcon át Franciaországig az elmúlt években több európai település is példát vett róluk. Magyarországon eddig még nem próbálkoztak ilyesmivel – ezen változtat most a csongrádi Eperjes.

A Szolnoktól, Békéscsabától és Szegedtől nagyjából egyforma távolságra fekvő falu vezetése egymillió forintos támogatással várja azokat, akik hajlandóak beköltözni a 420 lelkes közösségbe.

Elöregedő település vagyunk, a terveink között kiemelt szerepet kap az idősekről való gondoskodás, de a település hosszú távú jövőjét is szem előtt kell tartanunk, ezért növelnünk kell a lélekszámot

– mondta a DélmagyarnakKabai Mátyás polgármester.

Eperjes népessége a Drive szerint az elmúlt évtizedben folyamatosan csökkent: míg a 2011-es népszámlálás idején 539 lakója volt, jelenleg már csak 420-an laknak itt – közülük csupán 38-an tartoznak a 0-14 éves korosztályhoz.

Eperjes érthető módon szeretné helyben tartani a fiatalabb lakókat, és mivel az utóbbi időben a felhalmozódott adósságok kifizetésével sikerült félretenniük egy nagyobb összeget, most lehetőségük nyílik egy letelepedési támogatási csomag létrehozására. A projektre évente 4-5 millió forintot fordítanának.

Jó hír, hogy Eperjesen már 3-5 millió forintért is lehet – felújításra nem szoruló – házat venni, ehhez mérten tehát az egymillió forint egyáltalán nem rossz ajánlat.

Természetesen az eperjesi projekt is feltételekhez van kötve. A beköltözőktől azt várják el, hogy rendelkezzenek erkölcsi bizonyítvánnyal, magyar állampolgársággal, és legyen munkahelyük. Továbbá, mivel a fiatalabb korosztályt szeretnék megcélozni, a támogatás csak a 45. életévüket be nem töltött házasoknak, élettársaknak vagy gyermeküket egyedül nevelő szülőknek jár.

A legfontosabb feltétel: a jelentkezőknek vállalniuk kell, hogy legalább 10 évig életvitelszerűen Eperjesen maradnak – ennek meghiúsulása esetén a támogatást kamatostul vissza kell fizetni.


A figyelmetekbe ajánljuk