2350 méter magasan áll az „emberevő” bányászváros, ahol rettegésben éltek az emberek

A település megközelítése még napjainkban is komoly kihívás. Egy kalandorokból álló csapat háromnapos expedícióra indult, hogy felkutassa a hegyek között megbúvó szellemvárost, és kiderítse, miért építettek egyáltalán lakóházakat ilyen szélsőséges környezetben. Az út első szakaszán több mint 20 kilométert kellett gyalogolniuk, miközben több mint 2000 méteres szintkülönbséget küzdöttek le. A meredek emelkedők, a szakadékok szélén vezető ösvények és a hómezők mellett a környéken élő medvék is veszélyt jelenthettek. A túrázók már az emelkedés közben különös nyomokra bukkantak. Rozsdás gépeket, acélkábeleket és egy régi szállítókocsit találtak, amelyek arra utaltak, hogy a hegyoldalban valaha jelentős ipari tevékenység folyhatott.

A 19. század végén kialakított bányásztelep Európa egyik legmagasabban működő bányájához tartozott. Fénykorában akár száz ember is élhetett itt, akiknek a mindennapjai összehasonlíthatatlanul nehezebbek voltak a mai túrázókénál. A lakóknak ugyanazokon a meredek hegyi ösvényeken kellett közlekedniük, amelyeken a felfedezők is feljutottak. A korabeli munkások ráadásul gyakran facipőben tették meg az utat, és a szükséges élelmiszereket, valamint más felszereléseket is fel kellett juttatniuk a hegyre.

A településen nem volt vezetékes víz, így a lakók többek között a hóra támaszkodtak vízforrásként. A szélsőséges időjárás és az elszigeteltség tovább nehezítette az életüket. A romok között ma is felismerhetők az egykori épületek körvonalai, a nagy ablaknyílások és az ipari berendezések maradványai. A házak közvetlenül a meredek hegyoldalba épültek, helyenként hatalmas mélységek fölé. A település valódi rendeltetésére azonban csak egy hegybe vájt alagút felfedezése után derült fény.

Az alagút mélyén a felfedezők régi sínpárokat és egy bányakocsit találtak. Ekkor vált egyértelművé, hogy a szellemváros egy hatalmas ólom- és cinkbányához tartozott. A bányarendszer hat különböző szinten húzódott a hegy belsejében, és több bejáraton keresztül lehetett megközelíteni. A hegyoldalban talált kábelek és gépek a kitermelt érc szállítására szolgáltak: segítségükkel juttatták le a nyersanyagot a völgybe, ahol feldolgozhatták.

A települést azért építették fel ilyen magasan, hogy a bányászok a munkahelyük közelében lakhassanak. Ez azonban korántsem jelentette azt, hogy könnyen eljutottak a bányába. A főbb tárnák megközelítéséhez egy körülbelül 600 méter hosszú, sziklafal mentén vezető veszélyes útvonalat kellett használniuk, amelyet maguk a munkások neveztek el „halál ösvényének”. A beszámolók szerint már ezen az úton is többen életüket vesztették. A legnagyobb veszélyt azonban nem feltétlenül a szakadékok jelentették, hanem az, ami a föld alatt várta a bányászokat.

A bányában a balesetek mellett az ólompor belélegzése is súlyos egészségügyi kockázatot jelentett. A tartós ólomterhelés többek között vesekárosodást, bénulást, idegrendszeri problémákat, szélsőséges esetben pedig halált is okozhatott. A mérgezés különösen alattomos volt, mivel a tünetek gyakran csak hosszabb idő elteltével jelentkeztek. Emiatt ma már lehetetlen pontosan megállapítani, hány ember halálához járulhattak hozzá a bányában uralkodó körülmények.

A rendkívül nehéz megközelíthetőség és a magas üzemeltetési költségek miatt a bánya működtetése komoly kihívást jelentett. A bányát 1918-ban hagyták el, a hozzá tartozó település pedig idővel szellemvárossá vált.

A felfedezők útja a szellemváros bejárása után sem ért véget. Egy másik, a környéken található elhagyatott bányába is engedélyt kaptak a belépésre, amelynek járatait helyi szakértők kíséretében nyolc órán keresztül kutatták. A növényzettel elrejtett, lezárt bejárat mögött rozsdás bányakocsik, régi csörlők, sínpályák és évtizedek óta érintetlenül álló berendezések fogadták őket. A helyszín különösen veszélyes volt a meggyengült tartószerkezetek és a mély aknák miatt.

Ebben a bányában 1903-ban kezdődött meg a kitermelés, elsősorban az alumínium előállításához szükséges érc miatt. A létesítmény az első és a második világháború idején is fontos szerepet játszott, fénykorában pedig több száz embernek adott munkát. Bezárásának oka egészen szokatlan volt. A beszámoló szerint az 1980-as években egy közeli golfpálya létesítése miatt állították le a munkálatokat, mivel a bányászati tevékenység túl nagy zajjal járt volna.

A két elhagyatott bánya története jól mutatja, milyen szélsőséges körülményeket vállaltak a munkások az ipari fejlődés érdekében. A hegycsúcs közelében álló szellemváros ma már néptelen, romjai azonban továbbra is őrzik azoknak az embereknek az emlékét, akik egykor az életüket kockáztatták a megélhetésükért.

(Nyitókép, Belső kép 1., Belső kép 2., Beslő kép 3., Belső kép 4.)