egy viking harcos hátulról
Fotó: Shutterstock

Meglepően kifinomult módszerekkel kezelték rossz fogaikat a vikingek

A Göteborgi Egyetem kutatóinak új tanulmánya szerint a fogászat a vikingek korában meglepően fejlett volt, írja a Heritage Daily. A vizsgált minták alapján kijelenthető, hogy a 10. században használt módszerek nem is olyan sokban különböztek a maiaktól.


A PLOS ONE folyóiratban megjelent tanulmány elvégzése során a kutatók a svédországi Västergötland tartományban, Varnhemben talált leletekkel dolgoztak. A helyszínen egy viking kori település maradványai találhatók, ahol korábbi ásatások során legalább 171 személy csontvázának maradványait tárták fel.

A Göteborgi Egyetem Fogászati Intézete a Västergötlandi Múzeum oszteológusával – vagyis csonttan-szakértőjével – működött együtt. Összesen 3293 fogat vetettek alá klinikai vizsgálatnak a ma is ismert fogászati eszközök és röntgenvizsgálatok felhasználásával.

Az eredmények azt mutatják, hogy a viking népesség 49 százaléka legalább egyszer küzdött fogszuvasodással. A felnőttek fogainak 13 százalékát érintette ez a probléma, gyakran a gyökereknél. A gyermekek vizsgált tejfogai azonban teljesen szuvasodásmentesek voltak.

A maradványok alapján kijelenthető, hogy az egyének – a bölcsességfogaik kivételével – átlagosan a fogazatuk körülbelül 6%-át veszítették el életük során. A foghullás valószínűsége pedig, ahogy ma is, az emberek életkorával nőtt.

Carolina Bertilsson fogorvos és társkutató szerint azonban tartogat néhány meglepetést a tanulmány.

Számos jel utal arra, hogy a vikingek módosították a fogaikat: többek között a fogpiszkáló használatának, az elülső fogak reszelésének, sőt a fertőzéses fogak fogászati kezelésének is vannak bizonyítékai. Ezt nagyon izgalmas látni, és nem sokban különbözik a mai fogászati kezelésektől, amikor szuvas fogakba fúrunk. Úgy tűnik, hogy a vikingek rendelkeztek bizonyos ismeretekkel a fogakról, de azt nem tudjuk, hogy ezeket az eljárásokat maguk végezték-e, vagy segítségük volt.

A szándékosan reszelt elülső fogak a kutatók szerint egyfajta identitásjelzőként szolgálhattak. Ezt az elképzelést támasztja alá az is, hogy mind a mostani kutatásban, mind a korábbi tanulmányokban kizárólag férfiaknál figyeltek meg ilyen eseteket.

A tanulmány új szemszögből nyújt betekintést a vikingek szájhigiéniájába, és arra utal, hogy a fogak fontosak voltak a varnhemi kultúrában. A fogászat a viking korban valószínűleg jóval kifinomultabb volt, mint korábban gondoltuk

– tette hozzá Bertilsson.

A figyelmetekbe ajánljuk