véres kémcsövek

Ezt a vércsoportot fenyegeti a leginkább a korai stroke

Egy új kutatás szerint az A vércsoportúaknál nagyobb a kockázata annak, hogy 60 éves koruk előtt stroke-ot kapnak, mint a 0 vércsoportúaknál.


A genomikai kutatások egyértelmű kapcsolatot tártak fel az A1 alcsoport génje és a korai stroke között. A kutatók 48 genetikai vizsgálat adatait állították össze, amelyekben nagyjából 17 ezer stroke-on átesett ember és közel 600 ezer nem stroke-on átesett kontrollszemély vett részt. Minden résztvevő 18 és 59 év közötti volt – írja a Science Alert.

Ez is érdekelhet: Csecsemők életét mentheti meg egy újonnan felfedezett vércsoport

Vannak olyan stroke kockázati tényezők, amelyeket még mindig rejtély övez. A szakértők érdekes felvetése pedig az, hogy egy adott vércsoport miképp fokozhatja a stroke kialakulását.

A kutatás során a legnagyobb összefüggés a stroke kockázatával kapcsolatban az A és 0 vércsoporttal volt. A tanulmány ugyanis megállapította, hogy az A vércsoportú embereknél volt a legnagyobb a korai stroke kockázata. A stroke-ot kapott betegek vércsoportja a kontrollcsoporthoz képest szintén nagyobb valószínűséggel volt B. Ám a 0 vércsoporttal rendelkezőknél 12 százalékkal csökkent a stroke kockázata, beleértve a korai stroke-ot is.

A stroke-kockázat összefügghet azzal is, hogy az A vércsoportú embereknél nagyobb a vérrögök kialakulásának esélye, ám ennek ellenére a kutatóknak még további vizsgálatokra lesz szükségük.


Még mindig nem tudjuk pontosan, hogy az A vércsoportú embereknél, miért valószínűbb a korai stroke előfordulása. De valószínűleg köze van a véralvadási faktorokhoz, például a vérlemezkékhez és az ereket kibélelő sejtekhez, valamint más keringő fehérjékhez, amelyek mind szerepet játszanak a vérrögök kialakulásában

– mondta a vezető szerző, Steven Kittner érsebész-neurológus.

Ez is érdekelhet: Először adtak embernek szintetikus, laboratóriumban előállított vért

Ám az A és B vércsoport genetikai szekvenciáját a vénákban kialakuló vérrögök, az úgynevezett vénás trombózis kissé magasabb kockázatával is összefüggésbe hozták.


A figyelmetekbe ajánljuk