Vénusz illusztráció
Shutterstock

A Vénusz a Naprendszer egyik legkegyetlenebb bolygója

Soha nem boríthatták tengerek a Vénuszt

A Vénusz a hatvanas évek óta áll az űrkutatás egyik középpontjában, ami nem is csoda, hiszen sokáig azt feltételezték a tudósok, hogy a bolygón valamikor hatalmas víztömeg lehetett jelen. Egy új tanulmány azonban egyértelműen kizárja ennek a lehetőségét és úgy mutatja be a Vénuszt, mint egy élhetetlen poklot, ahol soha semmi esélye nem volt annak, hogy óceánok alakuljanak ki rajta.


A Vénusz a hatvanas évek közepétől foglalkoztatja a tudósokat, elsősorban azért, mert sokáig a Földhöz hasonlították és azt feltételezték róla, hogy akár víz is lehet a felszínén. Később, amikor rájöttek, hogy a bolygó átlaghőmérséklete nagyjából 460 fok, elvetették ezt az ötletet. Ekkor abban kezdtek bízni a tudósok, hogy valójában csak elkéstünk és a bolygó 4 milliárd évvel ezelőtt tökéletes mása volt a Földnek – írja az IFL Science.

Még több hír a világűrből! Egy Einsteinhez köthető új tanulmány szerint gyorsabban járnak az órák a Holdon

A Cambridge-i Egyetem három tudományos munkatársa azonban egészen más megállapításra jutott a Vénusszal kapcsolatban. A tudósok azt állítják, hogy

az elképesztő forróság, az üvegházhatás és a folyamatos vulkanikus működés egyszerűen nem teremti meg a megfelelő feltételeket a víz létrejöttéhez.

A vénuszi légkörben uralkodó viszonyok nem kedveznek a vízmolekulák hosszú távú túlélésének, még gázként sem

– idézi a portál az egyik kutatót, Tereza Constantinout, aki hozzátette: a vulkánkitörések során rengeteg vízgőz szabadul fel, ami rég felemésztette volna a bolygó felszínén lévő vízkészletet.

V\u00e9nusz

A Vénusz felszíne 460 fokos és mágneses mezeje sincs

Fotó: Shutterstock
Nem fogjuk biztosan megtudni, hogy a Vénusz képes-e fenntartani az életet, amíg nem küldünk szondákat ennek az évtizednek a végéig. Mivel azonban valószínűleg soha nem volt óceánja, nehéz elképzelni, hogy a Vénuszon valaha is kialakulhatott volna a Földhöz hasonló élet, amelyhez folyékony vízre van szükség.

Ezt is olvasd el! Helikoptert küld a Szaturnusz legnagyobb holdjára a NASA

A tudósok egyébként abban egyetértenek, hogy a Naprendszerünkben messze a Vénusz a legextrémebb égitest. Nemcsak elképesztően forró bolygóról van szó, de a felszíni nyomás 90-szerese a földi nyomásnak. A bolygónak

ráadásul mágneses mezeje sincs, az égből pedig szinte folyamatosan kéneső zúdul a felszínre, ami a még létező természeti jelenségeket is teljesen megsemmisíti.


A figyelmetekbe ajánljuk