Ez lesz a tuti ötlet? Új módszerrel fedeznék fel az űrlényeket

Ez lesz a tuti ötlet? Új módszerrel fedeznék fel az űrlényeket

Az idegen élet keresését mindig is nehezítette a Föld által keltett hatalmas zaj, ami szinte lehetetlenné teszi az ismeretlen jelek kiszűrését a helyi lármából. A csillagközi térben terjedő rádiójelek felismerésének új módszere azonban jelentős előrelépés lehet az űrlények „felfedezésében".


Szerintem ez az egyik legnagyobb előrelépés a rádiós SETI-ben hosszú idő óta

– nyilatkozta Andrew Siemion asztrofizikus, a technikát leíró tanulmány társszerzője.

A Tejútrendszer túlsó felén élő idegen civilizáció által kibocsátott rádióhullámoknak 100 ezer fényévet kellene utazniuk a csillagközi térben, hogy elérjék a Földet.

Olvasd el ezt is! Lehetséges, hogy az űrlények már itt vannak a Földön?

Ezek a rádióhullámok szétszóródnának, amikor a csillagközi tér turbulens, ionizált plazmájával találkoznának. Ez a fajta zavar egyedülálló a csillagközi űrutazás során, és korábban már megfigyelték a pulzároknak nevezett, gyorsan forgó csillagoknál. Ez a szóródás egy jellegzetes csillogást, úgynevezett diffraktív szcintillációt eredményez, ahol a rádióhullámok interferálni kezdenek egymással.

Siemion és munkatársai kifejlesztettek egy programot, amely képes kiszűrni az ilyen csillagközi sziporkázással rendelkező rádióhullámokat.

Ez az első alkalom, amikor olyan technikával rendelkezünk, amely, ha csak egy jelünk van, potenciálisan lehetővé teszi számunkra, hogy azt sajátosan megkülönböztessük a rádiófrekvenciás interferenciától

– mondja Siemion.

Ez is érdekelhet:Űrlény cikázott a Naprendszerünkben – állítja a Harvard egyik professzora

A SETI évtizedek óta figyeli az eget olyan rádióhullámok után kutatva, amelyeket csak idegen technológia állíthatott elő. Időnként persze feltűnik pár furcsa frekvencia az univerzum fehér zaja között, ekkor olyan, mintha a kutatók egy rádiót hangoltak volna át a statikus frekvenciáról a zenei frekvenciára. Egy nagyon szűk frekvenciatartományon belül egy tiszta, folyamatos jel látható, hasonlóan ahhoz, mintha egy FM rádió vagy a Voyager űrszonda bejövő jeleit grafikusan ábrázolnák.

Az olyan természetes jelenségek, mint a villámok, a Nap, a pulzárok és a szupernóvák nem képesek ilyen szoros jeleket produkálni. Ezek sokkal szélesebb frekvenciákon dübörögnek az égbolton.

De bár minden okunk megvan arra, hogy gyanakodjunk ezekre a jelekre, ezek többsége emberi beavatkozás által létrehozott zavarás, például műholdak, mobiltelefonok, Wi-Fi vagy mikrohullámok.

Hogy biztosak legyenek abban, hogy földönkívüli jeleket észlelnek, és nem földi fecsegést, a SETI az égboltot kutatja át, hogy lássa, honnan jön a jel.

Ha több irányból érkezik, akkor valószínűleg az emberektől származó helyi interferenciáról van szó. Ha az égbolt egyetlen pontjáról - egyetlen csillagból - érkezik, az lehet, hogy idegenek üzenete.

A figyelmetekbe ajánljuk