gyaloglás
Shutterstock

Mi történik a testeddel, ha minden nap lesétálod a tízezer lépést?

A napi 10 ezer lépés az egyik legismertebb egészségügyi szimbolúm: számos szakértő szerint rengeteg egészségügyi előnye van, ha legyalogoljuk a napi 10 ezres lépésszámot. Érdekes tény: az 1964-es tokiói olimpiát megelőzően egy korai lépésszámláló marketingkampány részeként jött létre, és körülbelül 8 kilométer gyaloglásnak felel meg a lépésszám. Átlagosan ennél jóval kevesebbet teszünk meg, pedig van rá több tudományos bizonyíték, hogy meglepő előnyökkel járhat, ha megnöveljük a napi lépéseink számát.

„Könnyebb" és egészségesebb súlyvesztés 

A tempósabb séta nem számít akkora intenzitású edzésnek, mint például a futás vagy a spinning, de szintén hatékony mozgásforma, ha kalóriát égetnénk. Ráadásul kifejezetten alacsony terhelésű gyakorlat, így minden fittségi szinten lévő ember számára elérhető. Emellett emeli a pulzusszámot, és számos olyan izmot aktivál, amely segíti a kalóriaégetést és az alsótest erősítését.

Az Obesity című folyóiratban közzétett 2018-as tanulmány szerint a napi 10 ezer lépésből álló séta összefügg a testsúlycsökkentéssel, amivel más szakértők is egyetértenek:

A gyaloglás egy egyszerű módja annak, hogy növeljük a kalóriaégetést anélkül, hogy a szervezetnek időre és energiára lenne szüksége a regenerálódáshoz. Nem fárasztó, és a diéta sem okoz fáradtságot. Ha beiktatjuk a gyaloglást a mindennapokba, lehet, hogy észre se vesszük, hogy tartjuk az egészséges testsúlyunkat vagy elkezdünk természetes módon fogyni

– idézi az EatingWell Rachel MacPhersont, az American Council on Exercise minősített személyi edzőjét.

Shutterstock

Jobb hangulat, jobb agyműködés 

A fizikai aktivitás bármely formája endorfinok felszabadulását váltja ki, amelyeknek hangulatfokozó hatása mellett stressz- és szorongáscsökkentő tulajdonsága is van.

A Journal of Clinical Medicine című folyóiratban közzétett 2022-es metaanalízis szerint további előnyökkel járhat, ha a 10 ezer lépés megtétele a szabadba történik: jelentősen javítja a mentális egészséget és enyhíti a depresszió és a szorongás tüneteit. Emellett a Journal of Alzheimer's Disease Reports című folyóiratban közzétett 2023-as kutatás szerint a rendszeres séta javíthatja a kognitív funkciókat és a memóriát.

Shutterstock

Gyorsabb felépülés

A Sports Medicine című szaklapban közzétett kutatás szerint az aktív regenerálódás formái, pédául az intenzív testmozgás vagy erőnléti edzés utáni laza séta támogathatja a regenerálódást és elősegítheti az izmok vérellátását, segít megelőzni az izommerevséget, és gyorsabb regenerálódást tesz lehetővé a szervezet számára.

Az aktív regenerálódás egy lazább edzés, amely olyan mozgást tartalmaz, amely nem lesz elég megerőltető ahhoz, hogy további károkat okozzon az izmoknak, és nem igényel nagy erőfeszítést vagy táplálkozási igényt a végrehajtásuk. A napi 10 ezer lépés javíthatja a regenerálódást, így kevésbé valószínű, hogy fájnak majd az izmaink, nem mellesleg: jobban fogunk teljesíteni a következő edzés során. Az aktív regenerálódás javítja az általános regenerálódási folyamatot azáltal, hogy serkenti a véráramlást, amely a tápanyagokat a leginkább rászoruló szövetekhez juttatja.

– mondta MacPherson.


A figyelmetekbe ajánljuk