A szupernóvák kifejezetten kellemetlenek lehetnek. Tönkretehetik a bioszférákat és halálos sugárzással áraszthatják el a bolygókat. Egy nemrégiben megjelent tanulmány most egy új potenciális fenyegetéssel jelentkezett: a szupernóvák egy speciális típusa évekkel a robbanás után is képes elpusztítani egy bolygó ózonrétegét.
Amikor az óriáscsillagok hatalmas robbanásokban, úgynevezett szupernóvákban pusztulnak el, átmenetileg az univerzum legfényesebb objektumai közé tartoznak. Egyetlen szupernóva több százmilliárd csillag együttes fényét is túlragyoghatja.
Hogy némi perspektívát adjunk, a közeli Betelgeuse csillag bármelyik nap felrobbanhat. Ez egy úgynevezett „csillagászati bármelyik nap", ami azt jelenti, hogy valamikor a következő néhány millió évben. Bár a csillag több mint 600 fényévre van tőlünk, amikor szupernóvává válik, a Nap után a második legfényesebb objektum lesz az égbolton. A Betelgeuse nappal is látható lesz, fényesebben ragyog majd, mint a telihold. A robbanás csúcspontján néhány hétig olyan erős lesz a ragyogása, hogy az éjszaka közepén árnyékot vet.
A félelmetes jelenség ellenére a szupernóva látható fénye a kibocsátott energiának csak egy parányi töredékét teszi ki. És emellett, bár az intenzív mennyiségű látható fény vakságot okozhat, nem nagyon van egyéb súlyos hatása. Aggasztóbb a szupernóvához kapcsolódó nagy energiájú sugárzás, amely általában röntgen- és gamma-sugárzás formájában jelentkezik.
A nagy energiájú sugárzás katalizálhatja az oxigént, eltávolítva a Föld védő ózonrétegét. Az ózonréteg nélkül a bolygónk felszínén található életet a Napból érkező ultraibolya sugárzás a teljes erejével sújtaná, ami könnyen kihaláshoz vezethet.
A sugárzási robbanás a szupernóva első néhány másodpercében következik be, de a jelenség még nagyobb veszélyt jelent a későbbiekben. A kozmikus sugárzás fénysebességre felgyorsult szubatomi részecskéi végül több száz vagy ezer évvel később törnek ki az örvényből. Ezek a szupernóva teljes energiájának jelentős részét magukkal viszik, és képesek az ózonrétegek leépítésére, valamint halálos sugárzással áztatják el a bolygó felszínét.
Ez is érdekelhet: A NASA most közzéteszi a felrobbanó csillagról készült felvételeit
Ilyen események a múltban is megtörténhettek. A holdi regolit és a mélytengeri magok elemzése jelentős mennyiségű vas-60-at mutat, a vas egy olyan radioaktív izotópját, amely csak szupernóvákban keletkezik. A vas-60 jelenléte arra utal, hogy a Földet néhány millió évvel ezelőtt pusztító szupernóva-kilövellés érhette el.
A gamma- és kozmikus sugárzás által jelentett veszélyek alapján a csillagászok már arra a következtetésre jutottak, hogy viszonylag biztonságban vagyunk, hiszen nincsenek olyan közeli szupernóvajelöltek, amelyek veszélyt jelenthetnének a földi életre.
A csillagászok azonban egy új potenciális problémát találtak, amelyet az arXiv preprint adatbázisba októberben feltöltött tanulmányukban írtak le: a szupernóvák egy bizonyos osztálya a halálos sugárzás egy extra, nagy távolságra terjedő formáját szabadíthatja fel, amely komoly veszélyt jelent a Földhöz hasonló bolygókra.
A szupernóvák e különleges osztálya akkor jön létre, amikor egy élete végéhez közeledő csillagot vastag anyagkorong vesz körül. A kezdeti szupernóva-robbanás után lökéshullám alakul ki, és belecsapódik ebbe a korongba. A lökéshullám hihetetlenül magas hőmérsékletre hevíti a korongot, aminek következtében az objektum nagy mennyiségű röntgensugárzást bocsát ki.
Ez a sugárzás óriási mennyiségű energiát képes magával ragadni és rendkívül nagy távolságokra tud eljutni. A csillagászok a nemrégiben végzett tanulmányukban megállapították, hogy a legfényesebb röntgensugárzású szupernóvák képesek elborítani egy bolygó ózonrétegét, akár 50%-kal is kimerítve azt, ami bőven elegendő egy kihalási esemény kiváltásához, mégpedig hihetetlen, 150 fényévnyi távolságig.
Az ilyen típusú szupernóvák halálos hárma ütést jelentenének, hiszen hónapokkal vagy évekkel a kezdeti kitörés után egy nem akármilyen röntgensugárzás sújtana egy már eleve is sebezhető bolygót. Aztán több száz vagy ezer évvel később jönnek a kozmikus sugarak, és befejezik a munkát, mielőtt a bioszférának esélye lenne helyreállni és feltölteni a védőréteget.
Szerencsére a Föld továbbra is biztonságban van, mivel nem tudunk semmilyen közelben lévő röntgensugaras szupernóvajelöltről. Ez az új tanulmány azonban további korlátokat szab a galaktikus lakhatósági zónának, vagyis annak a régiónak az egyes galaxisokban, amely alkalmas az élet fenntartására.
Az új tanulmány azt mutatja, hogy a galaktikus lakhatósági zóna belső széle valószínűleg távolabb van a galaxis magjától, mint azt eddig feltételeztük. Annak ellenére azonban, hogy itt-ott eltalálják, a Föld az egész galaxis egyik legbiztonságosabb környékén van.
Forrás: Space.com
