várandós nő egy kis zöld leveles ágat tart a csupasz hasa elé miközben két keze közé fogja azt
Fotó: Shutterstock

A nők csontjai örökre megváltoznak a szülést követően

Az áldozat, melyet egy főemlős anyának meg kell hoznia ahhoz, hogy megszülje kicsinyét, szó szerint a csontig hatol. Egy új, makákókon végzett tanulmány szerint a vemhesség maradandó nyomot hagyhat a csontvázon.


A gyermek születése után a nőstény makákók csontjaiban jelentősen alacsonyabb kalcium-, foszfor- és magnéziumkoncentrációt mutattak ki, mint azokéban, akik nem éltek át terhességet. Bár ez a tanulmány nem embereket vizsgált, az eredmények segítik az arról való tudásunkat, hogy a főemlősök csontvázszöveteiben általában hogyan hagyhatnak nyomot a nagy életesemények.

Ez is érdekelhet: A terhesség utáni depresszió gyengítheti az immunrendszert

Bár úgy tűnhet, mintha betonoszlopok lennének, a főemlősök csontjai meglepően dinamikusak. A csontok az élet során fokozatosan szélesednek, a növekedés éves ingadozását gyakran az életmódbeli tényezők befolyásolják.

A csontsűrűség a korral, különösen a menopauza után csökkenhet, de az egész élet során a betegségek, a táplálkozás, az éghajlat és a terhesség maradandó nyomot hagyhat a meszes szövetekben.

Az emberi terhesség alatt az anya teste valóban kivonhatja a kalciumot a csontjaiból, ha nem elegendő mennyiséget fogyaszt a tápanyagból, így egy időre csökken a csontváz tömege, felépítése és sűrűsége. Szoptatáskor az anya csontjai valójában „felszívódnak" a véráramba, hogy elegendő kalciumban gazdag tejet tudjon előállítani. Az elvesztett ásványi anyagok könnyen helyreállnak, amint a szoptatás megszűnik.

Olvasd el ezt is: Már az anyaméhben tanulják a nyelvet a babák

mak\u00e1k\u00f3 csal\u00e1d egy fa\u00e1gon

Fotó: Shutterstock

Kutatásaink azt mutatják, hogy a csontváz már a termékenység megszűnése előtt is dinamikusan reagál a reproduktív státusz változásaira. Ráadásul ezek az eredmények újra megerősítik, hogy a szülés milyen jelentős hatással van a női szervezetre − a szaporodás bizonyítékai egy életre bele vannak írva a csontokba

− mondja Paola Cerrito antropológus a New York-i Egyetemről.

A tanulmány csak hét természetes úton elhunyt rhesus makákón alapul, amelyek közül négy nőstény volt, de még ebben a korlátozott csoportban is olyan relatív változásokat mutattak a combcsontok, amelyek csak a vemhességgel és a szoptatással magyarázhatók. Az életük során már szaporodott makákó eltérő csontösszetételt mutatott, többek között alacsonyabb kalcium-, foszfor- és magnéziumtartalmat. A kalcium- és foszfátsűrűségben megfigyelt változások a szüléshez kapcsolódtak, míg a magnéziumtartalom csökkenése a szoptatással esett egybe.

A szerzők gyanítják, hogy eredményeik a szaporodás során bekövetkező csontfelszívódásra utalnak, de további vizsgálatokra van szükség ahhoz, hogy ezt biztosan meg lehessen állapítani.

Forrás: Science Alert


A figyelmetekbe ajánljuk