különböző színű szemek
Fotó: Shutterstock

A szemünk színe is befolyásolhatja az olvasási képességeinket


Egy új kísérlet érdekes összefüggést tárt fel a szemszín és a sötétben látás képessége között. Ha a kutatók feltevése beigazolódik, talán választ kaphatunk arra is, milyen evolúciós előnnyel bírnak a világosabb tónusú szemek.


Statisztikák szerint a Földön élő minden tizedik ember kék szemű, bizonyos európai népek körében pedig akár a háromnegyedet is elérheti az arányuk. A kutatók mostanáig a sötétben tapogatóztak azt illetően, hogy miért alakult ki és maradt fenn a kékes szem, azaz vajon milyen evolúciós előnyöket jelent viselőjének a világosabb árnyalatú szemszín.

Nemrég egy kutatópáros érdekes következtetésekre jutott a témában, amelyek talán rávilágíthatnak az okokra, írja a ScienceAlert.

k\u00e9kszem\u0171 n\u0151

Illusztráció.

Fotó: Shutterstock

Kyoko Yamaguchi, a liverpooli John Moores Egyetem antropológusa, valamint diákja, Faith Erin Cain nemrég harminckilenc önkéntes résztvevővel folytattak le egy kísérletet, melynek során harminc másodpercen keresztül vizsgálták az alanyok olvasási képességét fokozatosan romló fényviszonyok között. A kísérlet – amely még nem esett át szakmai elbíráláson, így eredményei fenntartásokkal kezelendők – meglepő eredményt hozott.

Az önkéntesek közül azok, akiknek szemszíne a kék valamely árnyalatával volt jellemezhető, jobban boldogultak a sötétebb fényviszonyok között, mint barna szemű társaik. Adatokkal kifejezve:

a falra vetített feliratokat 0,7 lux fényerő mellett is el tudták olvasni a világosabb szemű önkéntesek, míg a sötétebb szemű kísérleti alanyoknak átlagosan 0,82 lux világosságra volt szükségük ehhez.

Ahogy fentebb írtuk, a kísérlet még nem esett át szakmai elbíráláson, és a résztvevők relatíve alacsony száma is óvatosságra inti a tudományos világot. Ha azonban igazolást nyernek a kutatópáros eredményei, az megmagyarázhatja a világos szem evolúciós rejtélyét.

Az ugyanis már korábban kiderült, hogy a sötétebb szemárnyálatok milyen előnyökkel bírtak az egyedfejlődés során: a barna szeműek körében kevesebbszer fordul elő például a szemrák vagy az időskori látásromlás. Eddig azonban csak találgatták a kutatók, miért alakult ki a kék szem egy tízezer évvel ezelőtt élt embernél egy genetikai elváltozás során, és miért maradt fent ez az anomália egészen mostanáig.

A liverpooli kutatók kísérlete talán megadja a választ.

A figyelmetekbe ajánljuk