Stonehenge naplementében

Egy, a Journal of Archaeologial Science-ben megjelent friss kutatás szerint a Stonehenge hatalmas köveit, amelyek egyenként mintegy 25 tonnát nyomnak, hihetetlen távolságokra szállították el, amikor az emlékművet megépítették közel 5000 évvel ezelőtt.


A tekintélyt parancsoló monolitok többsége a West Woods nevű helyről származik, amely mintegy 25 kilométerre van Stonehenge-től, azonban egy új kutatás során olyan kőtöredékeket is azonosítottak, amelyek sokkal messzebbről, a 120 kilométerre fekvő Kelet-Sussexből érkeztek. A szóban forgó „sarsen” nevű darabok kovásodott, homokkőből álló sziklatömbök, amelyek Dél-Anglia krétadombjain találhatók meg. A Stonehenge legikonikusabb részei közül több is ebből a távolról beszerzett anyagból épült fel.

Míg a belső kört alkotó kisebb – de még mindig hatalmas – „kékkövekről" köztudott, hogy a walesi Preseli Hillsből származnak, a sarsenek eredetét csak 2020-ban erősítették meg, amikor a gigantikus szikladarabok közül kettő kivételével mindegyik kémiai összetételét azonosították a West Wooodsban megtalálható forrásanyagéval. Az IFLScience szerint a két ismeretlen eredetű sarsennek – amelyeket egyszerűen csak 26-os és 160-as kőnek neveznek – egyelőre nem sikerült megállapítani a pontos származási helyét.

Stonehenge naps\u00fct\u00e9sben

Fotó: Shutterstock

A mostani tanulmány szerzői elemezték a 2008-ban a Stonehenge-nél végzett ásatásokból előkerült ötvennégy sarsen-minta kémiai összetételét azért, hogy jobban megismerjék a hatalmas kövek eredetét. Felfedezték, hogy a töredékek egyike sem egyezik meg teljesen a West Woodsból származó sarsenekkel. Eredményeiket összehasonlították a Dél-Angliában található, sarsenben gazdag területek adataival, ezáltal pedig tizenöt mintát tudtak konkrét helyszínekhez kötni.

A minták közül tizenegy valószínűleg Monkton Downból, Totterdown Woodból és West Woodsból származik, 25-33 km-re északra Stonehenge-től

– írják a kutatók.

Három töredék valószínűleg a hampshire-i Bramdeanből (51 km-re délkeletre Stonehenge-től), egy pedig a kelet-sussexi Stoney Wishből (123 km-re délkeletre) érkezett.

A friss eredmények fényében nem világos, hogy a szóban forgó minták milyen úton kerültek a helyszínre. A kutatók szerint az is könnyen előfordulhat, hogy a törmelék más, egykor a Stonehenge-nél álló, de azóta lebontott sarsenekhez tartozott.

Ebben a szakaszban csak találgatni tudunk arról, hogy miért van jelen a Stonehenge-nél ennyi különböző forrásból származó sarsenkő

– írják a tanulmány szerzői.

A számos lehetséges magyarázat között szerepel, hogy a töredékek többezer éve a nevezetesség építéséhez használt kalapácskövek darabjai voltak. Alternatív megoldásként az is szóba jöhet, hogy az idegen kövek olyan kisebb sziklák részei lehettek, amelyeket szertartási céllal hoztak a helyszínre.

A figyelmetekbe ajánljuk