Tudósok szerint fontos, hogy vaksötét szobában aludjunk

Tudósok szerint fontos, hogy vaksötét szobában aludjunk

Szeretsz éjjeli lámpával szundikálni? Vagy esetleg bekapcsolva hagyni a tévét, amíg el nem alszol? Nos, ezen lehet, hogy változtatnod kéne – egy új tanulmány szerint ugyanis a fény bekapcsolva hagyása alvás közben igencsak káros a szervezetre.


A Northwestern Medicine tudósai bizonyítékot találtak arra, hogy már kis mennyiségű fény is befolyásolhatja a szív- és érrendszeri funkciókat alvás közben, és növelheti az inzulinszintet ébredéskor. Ez pedig magasabb vérnyomás és akár cukorbetegséghez is vezethet.

A tanulmány eredményei azt mutatják, hogy akár már egyetlen éjszaka, amikor alvás közben mérsékelt szobai világításnak vagyunk kitéve, ronthatja a glükóz- és kardiovaszkuláris szabályozást, amelyek a szívbetegségek, a cukorbetegség és a metabolikus szindróma kockázati tényezői. Fontos tehát, hogy az emberek elkerüljék vagy minimalizálják a fényexpozíciót alvás közben.

– mondta Dr. Phyllis Zee, a Northwestern University School of Medicine alvásgyógyászatának vezetője, a tanulmány vezető szerzője.

A kutatás szerint tehát a pulzusszám jellemzően éjszaka, alvás közben csökken, reggel pedig emelkedik, amikor napfénynek vagyunk kitéve, és aktiválódik a szimpatikus idegrendszerünk. Ugyanez a hatás azonban akkor is bekövetkezhet, ha alvás közben vagyunk kitéve fénynek.

Unsplash

Még ha alszol is, a vegetatív idegrendszered aktiválódik. Ez rossz. Általában a szívritmusunk más kardiovaszkuláris paraméterekkel együtt alacsonyabb éjszaka és magasabb nappal

– mondta a közleményben Dr. Daniela Grimaldi, a Northwestern neurológia kutatóasszisztense és a tanulmány társszerzője.

A kísérlet azt is megállapította, hogy azoknál az embereknél, akik alvás közben fénynek vannak kitéve, ébredéskor az inzulinrezisztencia jeleit mutatják. Ez azt eredményezheti, hogy a szervezet nem képes a véráramban lévő glükózt energiaként felhasználni, ennek ellensúlyozására a hasnyálmirigy több inzulint küld a szervezetbe, ami idővel 2-es típusú cukorbetegséghez vezethet.

Tehát legközelebb, amikor este lefekszel aludni, mindenképpen kapcsold le az összes lámpát és kapcsold ki a televíziót. Még jobb, ha beruházol egy alvómaszkot, a tested meg fogja köszönni.

(Futurism)

A figyelmetekbe ajánljuk