couple sitting on the field facing the city

Hogy a randi ne tipródással végződjön

Itt a várva-várt randi. Talán most jön el az igazi fordulat. Fodrász, körmös, szőrtelenítés pipa. Még jó, hogy a kozmetikusnál múlt héten voltam, így a kis sebhelyek gyönyörűen begyógyulnak. Már megrendeltem az új rúzst, amely kiemeli az új apró virágos vintage ruhácskám mintáit. És itt a tavasz is!


Néhány napja megjött az első tavaszi napsütés, amelyet ki kellett élveznem, így eldőltem egy padon. És persze kabát nélkül. Hogy máshogy?! Ezt mindig megszívom! Élvezem az első tavaszi napot, majd utána napokig tipródok a szúró, viszkető érzés miatt, fáj a hasam, percenként rohangálok a wc-re, de persze semmi semmit sem tudok kipréselni és meghalok a fájdalomtól. Mint most is! Így hogyan élvezzem ki a randit? Hogyan érezzem magam igazi nőnek? Mi lesz így?

Persze megint a barátnőm mentett meg. Ő egy igazi guru. Ismeri a lélek titkait, ismeri a különböző gyógyító praktikákat és a természetes életmód mintaképe. Imádom. Ő javasolta nekem a Cys-Control Fortét. Természetesen előtte jól leszidott, hogy lehetek olyan bugyuta, hogy „félmeztelenül” lefekszem március elején egy padra…. Na, de az a napsütés!!!!

Szóval gyorsan elkezdtem szedni a Cys-Control Fortét, amely teljes mértékben gyógynövényekből áll. Egy francia gyógyszergyár terméke, akik komoly pénzeket fektetnek a fejlesztésekbe és klinikai kísérleteket is végeznek. Hatásmechanizmusa egyszerű, de hatékony: a gyümölcsökben található d-mannóz és a tőzegáfonya un. PAC összetevője nem engedi meg, hogy a fertőzést okozó E. coli baktériumok megtapadjanak a húgyúti rendszer falán, a csarab nevű gyógynövény pedig vizelethajtó és antibakteriális hatású, amely sok folyadék fogyasztásával együtt mintegy átmossa a húgyutakat.

A Cys-Control Forte emellett lactobacilus törzseket is tartalmaz, amelyek az intim területeim flóráját építik, védik. Az elmúlt 2 napban jelentően javult az állapotom, így nem csak a randin érezhetem majd magam igazán nőnek, hanem nem is kell orvoshoz fordulnom, aki valószínűleg antibiotikum kúrát javasolt volna. Bár a barátnőm szerint a Cys-Control Forte jelentősen támogatja az antibiotikum hatásait, javítja a gyógyulás esélyeit, rövidíti a betegség idejét, de mégsem szeretnék odáig eljutni.

A barátnőm szerint a megelőzés a fontos, hiszen már nem először történik ez meg velem és igazán tudhatnám, hogy milyen körülmények vezetnek el idáig. Ha élvezni szeretném a tavaszi napsütést kabát nélkül, akkor otthon azonnal kezdjem el szedni a Cys-Controlt, amely amilyen hatásos, olyan gyengéd. Olyannyira, hogy várandós és szoptatós kismamáknak is javasolt.

Bár nagyon jól tudjuk mindannyian milyen körülményeik okozhatnak nekünk felfázást, azért csináltam egy kis listát segítségül, hogyan tudjuk ez megelőzni:

  • Vizes sportokat, szabadidős tevékenységeket, wellnesst követően a vizes fürdőruha mielőbbi lecserélése, a végtagok, a deréktájék átmelegítése. Ez még izgalmas is, hiszen egy strandoláson felvonultathatjuk a teljes fürdőruha kollekciónkat.
  • Megfelelő ruházat, lábbeli viselése a kihűlő, hideg végtagok elkerülése miatt. Végre van hivatalos okunk felvenni a trendi láb- és karmelegítőnket, amit a pasink oly cikinek tart!
  • A deréktájék megfelelő védelme, szükség esetén átmelegítése. Ez most éppen ellentétes a divattrendekkel, de az otthoni bekuckózás egy forró csokival még most tavasszal is igazán jól esik egy hidegebb napon.
  • Gyengéd intimhigiénia, főként intim együttlét előtt és után, menopauza alatt. Ez mindig fontos, hogy gyengéden és odafigyelően foglalkozzunk magunkkal, ugye csajok?!
  • A megfelelő (nem szűk és szintetikus) fehérnemű, ruházat viselése. Éljenek a pamut alapú kényelmes franciabugyik!
  • A bő folyadékfogyasztás (víz vagy gyógytea) és rendszeres mellékhelység használat.
  • A felfázást okozó tevékenységek előtt és alatt Cys-Control Forte kúra tartása.

Egyszerű nem? És ezért jó a gyógynövényes Cys-Control, mert gyengéden ápolja a húgyutakat anélkül, hogy beleavatkozna az egészséges életfolyamatokba. Ez alapján a gyógynövényes kapszulát beszedve a kényelmetlen, fájdalmas tünetek kialakulását is megelőzhetem a jövőben. Hallgass Te is a barátnőmre!

A Cys-Control Forte étrendkiegészítő termék, amelynek alkalmazását a használati utasításban leírtak szerint kell alkalmazni. Az étrendkiegészítő nem helyettesíti a vegyes étrendet és az egészséges életmódot. (x)


A figyelmetekbe ajánljuk