A melegebb hónapokban, különösen telihold idején tőrfarkú rákok tömegei másznak ki a tengerből a partokra, hogy szaporodjanak. A nőstények éves látogatásuk során akár húsz alkalommal is rakhatnak petéket, egy-egy fészekbe pedig akár négyezer is kerülhet. A fiatal állatok kikelésük után gyakran a part közelében maradnak, növekedésük során pedig többször levedlik külső vázukat. Ahogy növekednek, fokozatosan egyre mélyebb vizekbe húzódnak. Nagyjából 9-10 éves korukra válnak ivaréretté, ekkor tavasszal ismét nagy számban keresik fel a part menti szaporodóhelyeket. És ekkor nemcsak a párjuk, hanem az emberek is várják őket.
A tőrfarkú rákok vérében amebocitáknak nevezett sejtek találhatók, amelyek többek között a vírusokkal, gombákkal és baktériumokkal szembeni védekezésben játszanak szerepet. Ha veszélyes betolakodót érzékelnek, gélszerű anyagot képeznek körülötte, így akadályozva annak terjedését. Különösen érzékenyek bizonyos baktériumok sejtfalából származó endotoxinokra. Ezek az anyagok nagyobb mennyiségben akkor szabadulhatnak fel, amikor a baktériumsejtek elpusztulnak, és ha bekerülnek az emberi véráramba, megbetegedést okozhatnak.
A tőrfarkú rákok véréből előállított, LAL-nak nevezett kivonat képes kimutatni az endotoxinok jelenlétét. A vizsgálandó mintához adják, és ha gél képződik, az endotoxinok jelenlétére utal. A módszer annyira elterjedt, hogy a tőrfarkú rákok vére közvetve emberek millióinak biztonságához járult hozzá. Ha valaki kapott már injekciót, jó eséllyel ő is találkozott olyan orvosi termékkel, amelynek biztonságosságát ilyen teszttel ellenőrizték.
A tőrfarkú rákoknak nyílt keringési rendszerük van, vagyis vérük nem kizárólag zárt erekben kering, hanem közvetlenül érintkezik a szövetekkel. Emiatt egy fertőzés gyorsan elterjedhet a szervezetükben. Mivel ráadásul baktériumokban gazdag tengeri és part menti környezetben élnek, különösen hatékony védekező rendszerre van szükségük. Vérük jellegzetes kék színe ugyanakkor nem az amebocitáknak köszönhető, hanem annak, hogy oxigénszállításukban réztartalmú hemocianin vesz részt.
A különleges tulajdonság miatt a szaporodni érkező tőrfarkú rákokat százezrével gyűjtik össze, laboratóriumokba szállítják, vért vesznek tőlük, majd visszaengedik őket a tengerbe. A folyamat azonban korántsem veszélytelen. A hivatalos becslések körülbelül 15 százalékos pusztulással számolnak, egyes vizsgálatok azonban 10-30 százalék közötti arányt is mértek. Egyes, intenzíven érintett területeken azt is megfigyelték, hogy kevesebb nőstény tér vissza szaporodni.
Az állatokat azonban nem csupán az orvosbiológiai felhasználás fenyegeti. A part menti fejlesztések szaporodóhelyeket pusztítanak el, a tőrfarkú rákokat pedig halászati csaliként is használják. Több bizonyíték utal arra, hogy állományaik csökkennek. A kutatók ezért olyan szintetikus alternatívákon dolgoznak, amelyek a jövőben kiválthatják az állatok vérét. Ha sikerül széles körben átállni ezekre, egyszer talán már nem kell az ősi tengeri élőlényekre támaszkodnunk azért, hogy biztonságosabbá tegyük a modern orvoslást.
Olvasd el ezt is!