A NASA marsjárója elveszítette az egyik legrégebbi marsi társát
Shutterstock

A NASA marsjárója elveszítette az egyik legrégebbi marsi társát

Egy korszak vége, legalábbis a Perseverance és régi barátja számára.

A Perseverance már több mint 400 napja munkálkodik a Mars felszínén, és ez idő alatt egy szikla is csatlakozott az útjára, amely a jármű kerekén pihent.

A rover SuperCam műszerével dolgozó Gwénaël Caravaca szerint a csapat a legutóbbi felvételen azt találta, hogy a több mint egy éve ott lévő szikla egyik napról a másikra eltánt.

427 solt töltött velünk (több mint egy földi évet!), és körülbelül 10 km-t tett meg a Sol 341 óta. Viszlát Sziklabarát , hiányozni fogsz!

– írta Caravaca a Twitteren.

A NASA Mars Perseverance roverje 2023. április 18-án készítette az (üres) kerekéről a képet

NASA/JPL-Caltech

A sziklát még 2022 február elején fedezték fel (a Földön, vagyis a Perseverance marsi élettartamát tekintve körülbelül a 341. solon). A kődarab valahogy a rover bal első kerekében kötött ki, és mint egy jó társ, sokáig a jármű mellett maradt. A történetüknek azonban vége, a kérdés, hogy talál-e magának új barátot a marsjáró, vagy meg kell elégednie az Ingenuity helikopterrel, aki szintén követi az útján.


A Perseverance összes nyers képe egyébként a rover weboldalán elérhető, ezt itt lehet böngészni.

.


A figyelmetekbe ajánljuk