Barna törpe.

Illusztráció.

Minden eddigi rekordot megdönt ez a Napnál is forróbb égitest

Egy nemrégiben felfedezett, furcsa paraméterekkel rendelkező objektum alapjaiban változtathatja meg az Univerzumról való elképzelésünket.


A szóban forgó, 1400 fényévnyire található égitest egy úgynevezett barna törpe. Erről a „kategóriáról” azt érdemes tudni, hogy valahol a bolygó és a csillag állapot között helyezkedik el.

Az izraeli Weizmann Tudományos Intézet asztrofizikusa, Na'ama Hallakoun vezette nemzetközi kutatócsoport WD0032-317B-nek nevezte el az objektumot.

Ez is érdekelhet: Végre megoldódott a valaha látott legfényesebb űrrobbanás rejtélye

Ez a bizonyos barna törpe olyan szoros pályán kering csillaga körül, hogy felszíni hőmérséklete meghaladja a 7000 Celsius-fokot. Összehasonlításképpen: a Nap felszínének hőmérséklete 5500 Celsius-fok körül van.

Fontos megjegyezni, hogy a szóban forgó barna törpe minden bizonnyal megdönt minden eddigi rekordot, ugyanis a kategóriájában messze ez a legforróbb „példány”.

Emellett érdemes azt is hozzátenni, hogy az objektum enyhén szólva sem számít könnyűnek, ugyanis körülbelül 80-szor nehezebb, mint a Jupiter.

A felfedezés a csapat szerint hozzájárulhat ahhoz, hogy megértsük, mi történik a rendkívül forró, nagy tömegű csillagok körül keringő Jupiter-szerű gázóriásokkal.

A szakemberek a megállapításaikat a Nature Astronomy folyóiratban elfogadott, és jelenleg az arXiv preprint szerveren elérhető tanulmányban részletezték.

Forrás: Wion, Science Alert


A figyelmetekbe ajánljuk