mesterséges intelligencia

Aggódhatnak a tudósok? A mesterséges intelligencia egy teljes tanulmányt dobott össze két óra alatt

Úgy tűnik, hogy az algoritmusok már tudományos dolgozatokat is írhatnak magukról.

A Scientific American által közzétett vezércikkben Almira Osmanovic Thunström svéd kutató egy érdekes kísérletről számolt be: az egész azzal kezdődött, hogy megnézzék, milyen jól tud írni magáról az OpenAI GPT-3 nevű szöveggeneráló.

Végül az egészből egy komoly tanulmány lett, amely jelenleg elbírálás alatt áll.

A kezdeti parancs, amelyet Thunström beírt a szöveggenerátorba, még elég egyszerű volt:

Írj egy tudományos dolgozatot 500 szóban a GPT-3-ról, és adj hozzá tudományos hivatkozásokat és idézeteket a szövegen belül.

A kutató – akinek a svédországi Göteborgi Egyetemen az idegtudományok és az egészségügyi technológiák a fő szakterülete – azt írja a cikkben, hogy ő csodálkozott a legjobban, amikor az algoritmus elkezdett egy valódi szakdolgozatot írni, tele jól kiválasztott forrásokkal a megfelelő helyeken és összefüggésekben.

Thunström szerint a végeredmény olyan lett, „mint bármely más, meglehetősen jó tudományos publikáció bevezetője".

Pedig Thunström és tanácsadója, Steinn Steingrimsson – aki most a GPT-3 és Thunström után a teljes tanulmány harmadik szerzője – csak minimális instrukciókat adott az algoritmusnak, mielőtt az lényegében elszabadult, hogy egy igazi tudományos dolgozatot írjon magáról.

Ráadásul a GPT-3-nak mindössze két órába telt, mire megírta az egészet, amit el is lehet olvasni, itt.

Thunström azt írja a cikkben, hogy az algoritmus tempójához képest sokkal tovább tart a publikációval kapcsolatos apróságok elrendezése. Még kell egy szakértői értékelés is például. Thunström szerint az emberi szerzők számára biztos bosszúságot jelent egy ilyen tanulmány, de bízik benne, hogy „jóhiszemű fejtörést okoz" majd, ha a fő szerzői entitás egy jogi név nélküli algoritmus.

Thunstròm megkérdezte a mesterséges intelligenciát, hogy van-e bármilyen összeférhetetlenség, amit nyilvánosságra kell hoznia (nincs"), és hogy beleegyezik-e a publikálásba (igen). Végül a kutató benyújtotta az MI által írt tanulmányt szakértői véleményezésre egy általa meg nem nevezett folyóirathoz.

Thunstròm azért bízik, hogy az esettel „nem nyitották ki Pandora szelencéjét":

A szerzőség részletein túlmenően egy ilyen cikk létezése egyenesen kidobja az ablakon a tudományos dolgozat hagyományos linearitásának elképzelését

– írta.

(Futurism)


A figyelmetekbe ajánljuk