féreglyuk szimulációs rajz

Mesterséges „féreglyukat” hoztak létre, de a kutyánk még nem fér át rajta

Az alábbi sci-fi egyik főszereplője apró és nem létezik a fizikai térben: a kutatók azt állítják, hogy létrehoztak egy féreglyukat.


A kutatók kvantumszámítógépben szimuláltak két apró fekete lyukat, és a téridőben lévő alagútnak megfelelő módon továbbítottak közöttük egy üzenetet. A teleportált kvantuminformáció alapján úgy tűnt, hogy egy átjárható féreglyuk jött létre, de a kísérlet során fizikailag nem jött létre a tér és az idő szakadása.

A féregjáratot az univerzum két távoli régiója közötti hídnak tekintik. A tudósok Einstein-Rosen-hídként emlegetik őket az őket leíró két fizikus után.

Ez is érdekelhet: A féreglyukak vezetnének el az idegenekhez?

Amit jelenleg elmondhatunk az az, hogy van valamink, ami az általunk vizsgált tulajdonságok alapján úgy néz ki, mint egy féreglyuk

− mondta Joseph Lykken fizikus és a tanulmány társszerzője, az amerikai Fermilab részecskefizikai és gyorsító laboratórium munkatársa.

Maria Spiropulu, a Caltech fizikusa, a kutatás egyik társszerzője úgy jellemezte, hogy az egy „bébi féreglyuk" jellemzőivel rendelkezik, és most azt reméli, hogy lépésről lépésre „gyermek, majd felnőtt féreglyukakat " készítenek. A féreglyukak dinamikáját a Google Sycamore kvantumprocesszor nevű kvantumeszközén figyelték meg.

A kísérletben részt nem vevő szakértők figyelmeztetnek, hogy valójában nem hoztak létre fizikai féregjáratot, de a jövőbeli lehetőségekhez közelebb kerültek.

Ha tovább olvasnál: A féreglyukak stabilabb átjárók tér és idő között, mint hittük

f\u00e9reglyuk szimul\u00e1ci\u00f3s rajz

Fotó: Shutterstock

Daniel Harlow, az MIT fizikusa a New York Timesnak elmondta, hogy a kísérlet egy olyan egyszerű modellezésen alapult, amelyet akár ceruzával és papírral is létrehozhattak volna:

Semmi olyat nem tanít nekünk a kvantumgravitációról, amit eddig ne tudtunk volna. Technikai vívmányként viszont izgalmas, mert ha még erre sem vagyunk képesek, akkor az érdekesebb kvantumgravitációs elméletek szimulálása lekerülne az asztalról.

A tanulmány szerzői maguk is világossá tették, hogy a tudósok még messze vannak attól, hogy embereket vagy más élőlényeket tudjanak átküldeni egy ilyen portálon.

Lykken hozzátette:

Különbség van aközött, hogy valami elvileg lehetséges és a valóságban lehetséges. Szóval egyelőre még ne élük bele magunkat, hogy a kutyánkat átküldhetjük a féreglyukon. De valahol el kell kezdeni. És számomra az izgalmas, hogy egyáltalán képesek vagyunk ezt megtenni.

Az ilyen féreglyukak összhangban vannak Einstein általános relativitáselméletével, amely a gravitációra, az univerzum egyik alapvető erejére összpontosít. A „féreglyuk" kifejezést John Wheeler fizikus alkotta meg az 1950-es években.

Már régóta küzdünk azért, hogy megtaláljuk a módját annak, hogy ezeket az elképzeléseket laboratóriumban vizsgáljuk

- mondta Lykken

Forrás: Guardian

A figyelmetekbe ajánljuk