
A meditáció és a jóga is segíthet csökkenteni a vérnyomásunkat
A népbetegségnek számító magas vérnyomás kezelésében a gyógyszerek és a rendszeres testmozgás mellett bizonyos stresszkezelő gyakorlatoknak is hatékony szerepük lehet. Egy friss klinikai vizsgálat eredményei szerint egy több évszázados kínai mozgásforma rendszeres gyakorlása, valamint a jóga és a meditáció mind hozzájárulhatnak a szív- és érrendszeri egészség fenntartásához.
A már említett kínai gyakorlat, a csikung a lassú mozdulatokat, a tudatos légzést és az összpontosított figyelmet kapcsolja össze. Ezen belül létezik a Ba Duan Jin, más néven Nyolc Brokáttekercs, ami egy rövid, nyolc mozdulatból álló gyakorlatsor, amelyet általában 10-15 perc alatt lehet elvégezni. Alacsony terhelésű mozgásformáról van szó, ezért sokak számára könnyebben beilleszthető a mindennapokba, mint egy összetettebb edzésprogram.
A vizsgálatban magas vérnyomással élő résztvevők heti öt napon végezték ezt a gyakorlatot. Három hónap elteltével csökkent a vérnyomásuk, és ez a kedvező hatás egy év után is megmaradt – számol be a hírről a Healthline. A kutatók szerint az eredmények megközelítik egyes elsőként alkalmazott vérnyomáscsökkentő kezelések hatását, és a tempós sétához hasonló kedvező változást mutattak. Ez azért fontos, mert a rendszeres mozgás elvileg alapvető része a hipertónia kezelésének, hosszú távon mégis sok embernek nehéz kitartania mellette.

A szakemberek szerint a mozgásforma hatása több tényező együttállásából adódhat. A lassú, ritmikus mozgás, a mély légzés és a fókuszált figyelem javíthatja az erek működését, kedvezően hathat a keringési és légzőszervi állapotra, valamint segíthet a stressz csökkentésében is. Jing Li, a kutatás egyik vezetője szerint a gyakorlat egyszerűsége, biztonságossága és könnyű elsajátíthatósága miatt széles körben alkalmazható életmódbeli kiegészítés lehet a vérnyomás csökkentésére.
Hasonló összefüggéseket látnak a jógánál és a meditációnál is, bár ezeken a területeken még további nagymintás vizsgálatokra van szükség. Egy 2025-ös összefoglaló szerint a jóga segíthet a prehipertóniával vagy magas vérnyomással élőknek. Ennek egyik magyarázata az lehet, hogy a gyengéd gyakorlás csökkenti a stresszt, ez pedig közvetve a vérnyomásra is kedvezően hat.
A tudatos légzésnél is biztató eredmények születtek. Egy 2024-es vizsgálat alapján a napi 15 percen át, percenként hat légvétellel végzett légzőgyakorlat csökkentette a hipertóniás résztvevők vérnyomását, bár a hatás nem bizonyult tartósnak. A jelenlegi kép alapján ezek a módszerek nem a hagyományos kezelés helyett, hanem annak kiegészítéseként lehetnek igazán hasznosak. A magas vérnyomás kezelésének alapja továbbra is az orvosi kontroll, a jóga, a meditáció, a tudatos légzés viszont sokaknak segíthet abban, hogy stabilabban tudják kezelni a stresszt és támogassák a szív- és érrendszerük állapotát.
Olvasd el ezt is!