az InSight Mars-járó, Marsra érkezése után 10 nappal

​Ez lehet az utolsó fotó, amit a NASA marsjárója hazaküldött a Földre

A NASA Mars InSight leszállóegysége talán most küldte haza utolsó képét a vörös bolygóról.


Azóta, hogy 2019 elején megkezdte az adatgyűjtést, a leszállóegység forradalmasította a Mars belsejének megismerését. Mostanra napelemeit por borítja, energiája fogytán van, és már csak idő kérdése, hogy végleg kikapcsoljon.

Tudtuk, hogy ez be fog következni; a NASA már májusban bejelentette, hogy az InSight tudományos tevékenysége valószínűleg az év végére leáll. Most jött el az a pillanat, amikor egy újabb marsi úttörőtől kell búcsút vennünk. A NASA egy tweetben hozta nyilvánosságra, hogy valószínűleg ez lesz az utolsó kép, amit az InSightról láthatunk, mivel az energiája túlságosan lemerült a nagy adatátvitelhez.

Ez is érdekelhet: A NASA Mars-szondájának rég le kellett volna állnia, de a robot nem adja fel

A többi Mars-járóval − például a Curiosityvel és a Perseverance-szel − ellentétben az InSight nem rover. A leszállóegység a telepítést követően a Mars egyetlen pontján, a kráteres déli felföld és a simább északi síkság közötti határon ült. Ott egy sor, a bolygó belső tevékenységének megfigyelésére tervezett műszerrel felfedezte, hogy a Mars közel sem olyan halott, mint azt feltételeztük.

A vörös bolygó belsejében szeizmikus és valószínűleg vulkanikus tevékenység is dübörög.

A szeizmikus akusztikus hullámok alapján a szakértők el tudták készíteni a Mars belső szerkezetének első részletes térképét. A műszerek elég érzékenyek ahhoz is, hogy észleljék a Marsba becsapódó meteoritokat, mely segíthet jobban megérteni a Mars becsapódási történetét – és ezzel magyarázatot ad a bolygó egyes geológiai és légköri jellemzőire.

Ha tovább olvasnál: Ellepte a por, befejezi marsi pályafutását a NASA űrszondája

A vulkanikus tevékenységnek pedig hihetetlen következményei vannak. A Mars túl hideg, légköre pedig túl vékony ahhoz, hogy folyékony víz gyűlhessen össze a felszínén, ami azt jelenti, hogy az általunk ismert élet nem tudna ott fennmaradni. De ha a Mars belsejében vulkanikus tevékenység zajlik, akkor a belső felmelegedés megakadályozhatja, hogy a felszín alatti tavak befagyjanak, és így olyan környezetet teremthet, amelyben a mikrobiális élet elméletileg fennmaradhat.

Az InSight tehát − bár csak kevesebb mint négy évig működött − megmutatta nekünk egy olyan Mars lehetőségét, amely különbözik attól a kopár, fagyott porszecsétől, amilyennek a felszínen látszik.

Szerencsére a Curiosity és a Perseverance miatt nem kell aggódnunk: mindkét rovert a plutónium radioaktív bomlása táplálja, és addig működnek, amíg le nem merülnek a generátoraik, függetlenül attól, hogy mennyi marsi por borítja a testüket.

Az InSightot még nem sikerült teljesen kikapcsolni. A NASA addig tartja majd a kapcsolatot vele, ameddig csak lehet. De gyorsan közeledik a nap, amikor a leszállóegység csatlakozik az őt megelőző, nyugdíjazott űreszközökhöz a Mars kietlen űrszondatemetőjében.

Forrás: Science Alert


A figyelmetekbe ajánljuk