marsjáró mars

Illusztráció: a Perseverance és az Ingenuity

Szokatlan naplementét fotózott a NASA marsjárója

A NASA Perseverance rovere története során először örökítette meg a marsi naplementét.

A képen a halvány fényben a nap a Jezero-kráterében lévő dombok mögött bukik le – amely ma egy száraz és a szél által lekoptatott mélyedés, de egykoron egy nyugodt tó volt, amelyet egy apró folyó táplált mintegy 3,7 milliárd évvel ezelőtt.

A képet a NASA osztotta meg Twitteren, ahol azt írták, hogy az állandó marsi munka mellett érdemes néha az égre is felpillantani.

Az biztos, hogy eddig nem sok ideje volt a marsjárónak: pár hete erősítette meg a NASA, hogy a Perseverance által a vörös bolygón készített felvételek első tudományos elemzése szerint a Jezero-kráter felszínén valóban tó és folyó is volt.

A mostani képen érdekesség lehet, hogy szürkés színek jelentek meg a naplemente közben. A Marson általában kékes színű a jelenség, amelyet a légkörben található porszemek okoznak; ezúttal azonban tiszta körülmények között készült a fotó.

A Mars-misszió célja az ősi élet jeleinek, például megkövesedett mikrobák nyomainak kutatása a kőzetben, a vörös bolygó földrajzának alaposabb megismerése céljából.


A figyelmetekbe ajánljuk