macska

Egy kutatás szerint ezzel a módszerrel tényleg kommunikálhatunk a macskánkkal

A macskák híresen távolságtartó állatok, de mindez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem is kötődnek hozzánk, lehet, csak a kommunikációban akadtak problémák. Egy kutatás szerint viszont csak többet kell mosolyogni rájuk. De nem emberi módon.

Régóta lehetett sejteni, de egy 2020-as tanulmány azóta már megerősítette: ha az emberek hunyorognak, majd lassan pislognak a macskákra, az állatok befogadóbbak és közeledőbbek lesznek utána – ezzel egyfajta kommunikáció jön létre macska és ember között.

Mindezt sok macskatulajdonos sejthette már, hiszen a cicák gyakran hunyorognak, majd lassan pislognak, amikor nyugodtak és elégedetten érzik magukat – mindezt egyfajta macskamosolyként értelmezik a szakértők.

Olvasd el ezt is! A macskád folyamatosan felkelt éjszaka? Segíthetsz magadon!

A cicatartók egy része pedig rendszeresen le is másolja a viselkedést, hogy jelezzék: barátságosak és nyitottak az interakcióra. Az ehhez hasonló beszámolók miatt egy pszichológusokból álló csapat két kísérletet végzett el annak megállapítására, hogy a macskák másképp viselkednek-e a lassan pislogó emberekkel.

cica

SHutterstock

Az első kísérletben a gazdik lassan pislogtak 21 macskára 14 különböző háztartásból. Miután az adott macska kényelmesen elhelyezkedett az otthoni környezetében, a tulajdonosokat arra utasították, hogy üljenek le körülbelül 1 méterre tőlük, és kezdjenek el lassan pislogni, amikor a macska rájuk néz. Kamerák rögzítették az állattartók és a macska arcát, majd az eredményeket összehasonlították azzal, ahogy a macskák emberi interakció nélkül pislognak.

A felvételek azt mutatták, hogy az állatok nagyobb valószínűséggel pislognak lassan az emberre, ha az viszonozza a gesztust.

Ez is érdekelhet: Miért esznek füvet a macskák? − 6 furcsa cicaszokás állatorvosi magyarázattal

A második kísérletben 24 macska szerepelt nyolc különböző háztartásból. Itt már nem a gazdik pislogtak, hanem a kutatók, akiknek korábban nem volt kapcsolatuk az állatokkal, és újra eljátszották a fentebb említett folyamatot – a különbség annyi volt, hogy a macskák számára idegen kutatók a kezüket is kinyújtották.

A kísérletben azt találták, hogy a macskák nemcsak nagyobb valószínűséggel pislogtak vissza, hanem nagyobb valószínűséggel közeledtek az ember kezéhez is, miután pislogtak nekik.


A kutatók szerint ez volt az első olyan kísérlet, amely kísérletileg vizsgálta a lassú pislogás szerepét a macska-ember kommunikációban. Szerintük a macskatulajdonosok ezzel a módszerrel közelebbi kapcsolatot alakíthatnak ki kedvencünkkel, azt azonban nem lehet tudni, hogy a macskák miért is pislognak ilyen lassan az emberre.

Akárhogy is, úgy tűnik, a lassú pislogás tényleg segít a kapcsolatteremtésben.


A figyelmetekbe ajánljuk