Egy ember fogja a térdét.

Illusztráció.

Ilyen összefüggés van légszennyezés és az emberi csont törékenysége között

Egy új tanulmány aggasztó összefüggésről számol be a magasabb légszennyezettségi szint és a csont törékenysége között.


A csontritkulás kockázata az életkor előrehaladtával jelentősen megnő, a kutatók pedig ezen jelenség vizsgálata érdekében egy átfogó kutatást készítettek. Egy 9 041 posztmenopauzában lévő nőből álló, változatos hátterű csoport adatait gyűjtötték össze 6 éven keresztül. A kutatás során a szakemberek kifejezetten a csont ásványi sűrűségét vizsgálták: ez a csontritkulás és a csonttörés kockázatának közvetett mutatója.

A nitrogén-oxid, nitrogén-dioxid, kén-dioxid és PM10 részecskék (10 mikrométernél kisebb szennyezés) megvizsgálása alapján a kutatók azt találták, hogy a légszennyezés növekedésével a csontsűrűség a test minden csontterületén csökkent.

Eredményeink megerősítik, hogy a rossz levegőminőség a csontvesztés kockázati tényezője lehet, függetlenül a társadalmi-gazdasági vagy demográfiai tényezőktől

– mondta Diddier Prada, a New York-i Columbia Egyetem orvosbiológusa.

Ez is érdekelhet: Két óra alatt megváltoztatja az agyunk működését a légszennyezés

Az eredmény nem túlságosan meglepő, hiszen korábbi tanulmányok is összefüggést mutattak ki a rosszabb légszennyezettség és a csonttörések nagyobb kockázata, valamint az idővel bekövetkező nagyobb csontvesztés között. Ez a vizsgálat azonban különösen a posztmenopauzában lévő nőkre és a különböző légszennyezettségi keverékekre vonatkozó adatokkal egészíti ki a kutatások sorát.

A kutatók különösen a nitrogén és a gerinc közötti kapcsolatra hívták fel a figyelmet. Az ilyen jellegű szennyezés 10 százalékos megugrása 3 év alatt átlagosan évi 1,22 százalékos veszteséggel járt az ágyéki gerinc csontsűrűségében, ami riasztó adatnak számít.

A kutatók szerint ez valószínűleg a csontsejtek pusztulásának köszönhető, amelyet többek között az oxidatív stressz mechanizmusai okoznak, ahol a környezetből származó mérgező molekulák károsítják a szervezetet.

A kutatók felhívták a figyelmet, hogy tanulmány önmagában nem elégséges ahhoz, hogy egyértelműen kimondhassuk, hogy a légszennyezés minden kétséget kizáróan csontvesztéshez vezet, de a mostanában megjelenő kutatások mennyiségét elnézve a szakemberek szerint a szóban forgó megállapítás egyre inkább hihető hipotézisnek tűnik.

Azt is érdemes szem előtt tartani, hogy bár ez a konkrét tanulmány a menopauza utáni nőkkel foglalkozott, a résztvevők etnikai csoportok, lakóhelyek, életmódok és társadalmi-gazdasági háttér széles skáláját fedték le, ami valószínűbbé teszi, hogy a szennyezés szintje valóban a csontvesztés kiváltó oka.

A kutatók további erőfeszítéseket szeretnének a légszennyezés csökkentésére, illetve a probléma hatásainak kivizsgálására.

Forrás: Science Alert


A figyelmetekbe ajánljuk