sárgafejű királyka
Fotó: Shutterstock

Hazánk legkisebb madara mindössze 5 grammot nyom

A sárgafejű királyka az év utolsó hónapjait szokta hazánkban tölti.


A sárgafejű királyka Magyarország legkisebb madarának számít, súlya alig éri el az 5 grammot. Rövidtávú vonuló, de bizonyos populációk egész télen kitartanak a költőhelyükön. Főként március-április, illetve szeptember-október környékén jelenik meg hazánkban.

Kis számban, rendszeresen áttelel, fészekállománya 2014-2018-as adatok szerint eléri az 5000-12 000 párt. Főként az erdős területeken érzik jól magukat, kifejezetten a lucfenyőket kedvelik, de a síkságot nem bírják – írja a Drive.

s\u00e1rgafej\u0171 kir\u00e1lyka

Fotó: Shutterstock

Az erdők mellett néha bemerészkednek a nagyobb városokba is, így akár – ha szerencsések vagyunk – mi is találkozhatunk egy-egy példánnyal. Ráadásul a sárgafejű királyka meglehetősen bizalmas, olykor méterekre is megközelíti az embert.

Rovarokkal táplálkoznak, leginkább pókokat és rovarmaradványokat fogyasztanak. Finom és apró csőrük képtelen a magok feltörésére, így a legtöbb fajjal ellentétben a sárgafej királykák nem esznek magokat.

Egy királyka évente általában két fészekaljat nevel fel. Mivel az első költése sokáig elhúzódig, az egyhetes fiókák számára a tojó új fészek építésébe kezd. Második költésében már részt vesz a hím is, ilyenkor ő gondozza az első fészekaljból született fiókákat, míg a tojó egyszerre 7-11 tojást is rakhat

A figyelmetekbe ajánljuk