fekete gólya
Fotó: Unsplash

Nálunk pihent meg a világ legidősebb fekete gólyája

A szakemberek még sosem találkoztak ennél idősebb egyeddel, a szerencsések pedig Magyarországon is találkozhattak a matuzsálemi korban lévő fekete gólyával.


Hajdú Tamás természetvédő és Nagy Gábor természetvédelmi őrök vették észre a világ legidősebb gólyáját, amelyet még fióka korában, 2003-ban gyűrűztek fel. A 21 éves madárhoz tartozó 5082-es sorszámot eddig tizenegy alkalommal sikerült leolvasnia a szakembereknek – ennek köszönhetően tudhatjuk például azt is, hogy az állat egyszer még Izraelbe is eljutott. Szomorú azonban, hogy nevet sosem kapott, a nemzeti park közleménye szerint azonban

senki sem gondolhatott arra, hogy ilyen sokáig ki kell bírnia a jelölésnek, a madár lábán ugyanis már igen viseltes a gyűrű, hiányzik is belőle egy darab, de remélik, hogy élete végéig kitart és jövőre is leolvashatják.

szemlézi a Drive magazin.

Évről évre rengeteg nehézséget kell leküzdenie a gólyáknak, emiatt is számít igencsak figyelemre méltónak az 5082-es számú madár: túlélte a legveszélyesebb viharokat, az aszályt, a vonulás megpróbáltatásait, de még az afrikai utazásainak nehézségei sem fogtak ki rajta, ahol akár még vadászok áldozatául is eshetett volna.

21 éve okán tollazata már kicsit megkopott, ahogy hiányzó lábujjai és törött gyűrűje is azt mutatja, hogy milyen idős madárról van szó. A fekete gólya hazánkban fokozottan védett fajnak számít, eszmei értéke 500 ezer forint.

A természetvédők fantasztikusnak tartják, hogy a gólya azóta is visszajár a megszokott helyére, éppen ezért a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága úgy döntött, tavasszal egy szavazás keretein belül igyekeznek méltó nevet találni a madár számára.

A figyelmetekbe ajánljuk