mágneses vonat
Getty Images

Ha Kína így halad a vasútfejlesztéssel, hamarosan repülőkre sem lesz szükség

Kínában már lassan nem jelent időveszteséget, ha vonatot választunk repülő helyett.

Eddig is Kína tartotta a vasúti sebességrekordot, de a napokban jócskán megdöntötte az eddigi csúcssebességet: a CR450 nevű lebegő mágnesvonatuk elérte 453 kilométer per órás sebességet a tesztek során. A szakértők szerint az eredmények láttán már valós, környezetbarátabb kihívója akadt a repülésnek is, hiszen a Peking-Sanghaj utat 2,5 óra alatt lehet megtenni a 400 kilométer per órás sebességgel számolva – akárcsak repülővel.

Olvasd el ezt is! Alig indult el Európa legújabb hálókocsis vonata, máris készül a legújabb útvonal

Getty Images

Kína mindenképp világelső a mágnesvasút-szolgáltatások bevezetésében. A technológia lényege, hogy a hagyományos acélsíneken futó acélkerekek helyett mágneses lebegtetéssel (Maglev) szállítja az utasokat.

A világ másik leggyorsabb vonata szintén kínai. A China Railway (CR) Fuxing nevű vonata, ami a tesztek során elérte a 420 kilométer per órás sebességet, de általában 350 kilométer per órás sebességgel közlekednek – írja az Eurasian Times.

A német ICE 3 vonatok maximális sebessége 320 kilométer per óra a nagysebességű vasútvonalakon, de a 403-as osztály 330 kilométer/órás sebességgel is közlekedhet a Frankfurt és Köln közötti, hogy elkerülje a késéseket.

Egy másik európai vasút, a francia Train à Grande Vitesse vagy TGV is szélsebes Európában : ez volt a kontinens első nagysebességű vonata, azóta pedig többször is sebességi rekordot döntött már.


A figyelmetekbe ajánljuk