lyuk a földben

Illusztráció.

Kína 10 ezer méteres lyukat ás, hogy elérjék a Föld egyik legmélyebb pontját

A kínai tudósok megkezdték egy 10 ezer méteres lyuk ásását a Földbe, ami a legmélyebb, amit valaha megkíséreltek az országban.


A csapat 10 kőzetrétegen keresztül lefelé ásva reméli, hogy a kréta időszakból származó kőzetekhez, a kréta rendszer néven ismert réteghez jutnak el, ami egyfajta időutazás lehet, hiszen 145 millió éves leleteket találhatnak. A projekt az ásványkincsek azonosítására, valamint olyan környezeti kockázatok, mint a földrengések és vulkánkitörések felmérése miatt jött létre – írja az IFLScience.

Ez is érdekelhet: Úgy tűnik, leállt a Föld belső magjának a forgása

A lyuk, bár lenyűgözően mély, nem a legmélyebb ember által ásott lyuk a Földön. Ezt a címet az északnyugat-oroszországi Kola-félszigeten található Kola szupermély fúrás viseli. Az 1970. május 24-től a Szovjetunió összeomlásáig tartó küldetés során 11 034 méteres mélységig tudtak eljutni a szakemberek.

A szakértők megállapították, hogy mélyen a Föld alatt található kőzetek sokkal nedvesebbek, mint amire számítottak. Ugyanis előzetes feltételezéseik szerint, a víz képtelen ilyen mélységig a kőzetek alá bejutni. Emellett arra is tippeltek, hogy a kontinens gránitja alatt bazaltréteget találnak, ehelyett metamorf gránitot figyeltek meg.

Mivel a kontinentális kéreg végig gránit volt, ez a lemeztektonika remek bizonyítéka volt egy olyan elméletnek, amit csak nemrég kezdtek elismerni a szakemberek.

A fúrási projekt építési nehézsége egy nagy teherautóhoz hasonlítható, amely két vékony acélkábelen halad

– nyilatkozta Sun Jinsheng, a Kínai Mérnöki Akadémia akadémikusa.

A földkéreg a szárazföldön változó. Átlagosan körülbelül 30 kilométer vastag, bár a hegyvonulatok alatt akár 100 kilométert is elérheti. Mégis messze vagyunk egyelőre attól, hogy elérjük a földköpenyt.

A figyelmetekbe ajánljuk