Hiába lett milliomos, 27. alkalommal sem hajlandóak felvenni az egyetemre ezt a férfit

Illusztráció.

Hiába lett milliomos, 27. alkalommal sem hajlandóak felvenni az egyetemre ezt a férfit

Egy kifejezetten sikeres kínai férfi nem adja fel, hiszen saját bevallása szerint 27. alkalommal vett részt a helyi felvételi vizsgán. Az eredményei azonban folyton alulmúlják a várakozásait.


Az 56. életévében járó Liang Shi a napokban tudta meg a 27. egyetemi felvételijének eredményeit: a férfi a 750 pontból 424-et ért el, ami 34-el marad el az alaphatártól, így tehát ez a próbálkozása sem zárult elégséges eredménnyel.

Liang először 1983-ban mérettette meg magát a legendásan nehéz kínai egyetemi felvételi procedúrán, a Gaokao-n. A vizsgán a középiskolát végzetteket kínai nyelvből, matematikából, angolból, valamint egy másik, általuk választott természettudományos vagy humán tárgyból mérik fel.

A Gaokao összetettsége abból is jól látszik, hogy a hivatalos adatok szerint a jelentkezők mindössze 41,6 százalékát vették fel valamelyik kínai egyetemre.

Ez is érdekelhet: Itt a nyúl éve! – 10 érdekes tény a kínai újévről, amit tudnod kell

Miután 16 évesen az első próbálkozása nem sikerült, Liang különböző munkahelyeken próbált szerencsét, de 1992-ig minden évben megmérette magát.Ezután viszont egy hosszabb kihagyás következett, mivel az akkori szabályok értelmében a férfi túlkoros lett.

Liang ugyan rendkívül csalódott volt, de mindenképp meg kellett élnie valamiből, ezért a '90-es évek közepén saját faanyag-nagykereskedést indított, amivel milliókat keresett.

2001-ben azonban egy új reménysugár csillant fel az akkorra már multimilliomos férfi előtt , hiszen a kínai kormány eltörölte a Gaokao korhatárát. Liang pedig néhány kivételt leszámítva azóta is minden évben jelentkezik.

2023. június 7-én ismét nekiveselkedett a dolognak, azonban most is legyűrte őt a „Gaokao szelleme”, pedig Liang direkt hanyagolta az ivást és a mahjongot, hogy a tanulásra fókuszálhasson.

A férfi elmondása szerint most rendkívül csalódottnak érzi magát, és nem biztos benne, hogy újra megpróbálkozik a vizsgával.

Elgondolkodtam azon, hogy folytassam-e. Talán tényleg el kell gondolkodnom magamon

– mondta a Tianmu Newsnak.

Forrás: BBC


A figyelmetekbe ajánljuk